Külön bejáratú házi konzultációnk alapján 99% a nemek aránya a renyheségre. Ezzel megint igazoltan leszük távol. Még ez a szolidan jelentkező másnaposság sem gátolhat meg abban, hogy újból nekivágjunk Bogyóval a Velencei tó északi csücskét kicsit megabajgatni. Terem itt babér alaposan (volt is már rá precedens ) . Kitekintésünk egyik tárgya a maga 13 méteres magasságával és 120 tonnás súlyával egy alaposabban megtermettnek tekinthető huszár szobra , másrészt a pákozdi Kocka kő és Ingadozó kövek konstellációja. Mi ebben legalábbis megingani nem fogunk. Utánam, Olvasó!

Kissé még egy kótyagos tegnap utóízével a számban, bár jobbára már az új élmények előszelétől kísér(t)ve újra úton vagyunk. A hirtelen kelt kalandozás célpontja egy kisebb település Székesfehérvártól délre, Szabadbattyán. A kipécézés oka sem akármi; ez a Kula őrtorony már az elnevezése rettentő erejével bevonzhatja a turistákat, nálunk is a szinte kihagyhatatlan kategóriába keveredik, így mi sem sz*rakodunk és ennek az élménynek szentelünk egy bájos fél napot.

Új év, újabb nekilendülés a természet lágy öleinek! Bár a Jancsivárra, és a Godóvárra még várni kell (vagy az Godot volt?? Kettőt, és különben is könnyebBeckett!) , de akárhogy is a kemencei erdei kisvasút nyomvonalán tett kirándulásunk mégiscsak egy különösen megkapó nyitánynak bizonyul. A Börzsöny oldalába simuló Kemence községből indított túránk során aztán lesz elég alkalmunk lecsekkolni, hogy hogyan is nyerte vissza magának a terepet a természet a használaton kívülre került Csarna-patak menti kisvasút nyomvonalán. Igazi megosztott első hely ez most a jelen sorok írójának és becses ...

Végre újra karácsonyi képeslapokat idéző hóhelyzetben van lehetőségünk kirándulni. Ezúttal azonban nem húzunk lapot tizenkilencre, és csak egy könnyedebb hangvételű kilengéssel teszünk jót magunkat, amikor úgy döntünk felkeressük Gödöllő bájait. Egy menő kutyás játszótér, a váratlan elénk toppanó karácsonyi vásár, valamint a szemrevaló parkok ( 1 ) ( 2 ) igazolják vissza, hogy jól döntöttünk ezen a decemberi szombaton.

Rajtaütésszerűen meglátogatjuk a budai oldal egyik kevéssé ismert vizenyős lapályát, a Mocsárosdűlőt . Olyannyira félreeső ez a fertály, hogy tényleg a meglepetés erejével hat ránk ez az szarvasmarhák, lovak, szamarak, birkanyájak által is legelészett enklávé itt Budapesten belül. Egészen üdítő félnapos kirucc mindkét lelkes résztvevő számára. Fussunk is neki...

A talán utolsó nyárias jelleget öltő októberi szombaton a Rám-szakadékot vesszük célba, amit úgy tűnik velünk együtt TTT (turisztikai terheléses támadás) ért, újabb és újabb pótlólagos kompániák igyekeznek teljesíteni az ország egyik talán legnehezebb túraszakaszát . A Dömösből indult kirándulásunk során lent és fent is nagy a fennforgás, de a miliő egyik ámulatból a másikba ejtős az észak-déli irányban futó szurdokvölgyben. A szurdok végül összességében 112 méteres szintkülönbséggel kínál meg bennünket, de a pontra az i-t feltevő utolsó fémlajtorját kutyával már nem tudjuk ...

A hidegfrontot még a kanyarban beelőzendő kivételesen hétköznap ejtjük szerét egy újabb laza kirándulásnak. Ezúttal Zsámbékra huppanunk le, az egyelőre még nullkilométeres őszi évadunknak is megadva a kezdő lökést. Kísérletünket mégiscsak egy óvatosabb tapogatózsnak kell lássam utólag, bár szépen alakulunk meg a későbbi jelentősebb kihívásokhoz. A zsámbéki templomrom hézagosságában is lenyűgöző. A szem amúgy is jó szakmunkásként egészíti ki a hiátusokat fejben, bár a háromhajós premontrei bazilika és kolostor torzója amúgy is messzemenőkig képes marasztalni és ámulatba ejteni. És ez úgy lesz különösebb ...

Az utóbbi napokban joggal érezhettük úgy, mintha a Jóisten összevissza kapcsolgatná annak a nagy légkondinak a gombjait, amit mi csak időjárásnak becézünk. Végül aztán csak sikerül egy alkalmas szériát megcsípnünk ezen a ’fronton’ és repülünk is rá a Balaton-vidék két talán legrégebbi látnivalójára, a  Tátika-várra és Rezi várára . Kacsázva a merőben fullasztó Sümeg-Keszthely nyomvonalon annyira sikeresen dobjuk le az ékszíjat ezen a kalandos hétvégén, hogy még szívem fő részvényesének, Bogyónak a pórázát is sikerül elhagynunk. A hivatalos programokat ...

Veszprém-bázisú elvonulásunk másnapján a somlói vár kerül a célkeresztbe. Ebben a meglehetős kánikulában, vizes palackunk vétlen hátra hagyását követően valódi fegyverténnyé nemesül a bazaltos Somló hegyének megmászása. Csak pislogok, hogy Bogyó művésznő micsoda hősként viseli a kihívásokat. Aztán marad még idő alaposan bejárni Veszprém mindaddig kimaradt zugait, miközben javában zajlik a bámulatos Utcazene fesztivál is.

Megérett már egy visszatapsra a királynék városa, de Bogyó még nem érett meg a tapsolás jelenségének a higgadt nyugtázására. Legalábbis ennek adja egyértelmű jeleit mind ahányszor az idei Veszprémi Utcazene Fesztivál valamelyik előadóját megtapsolják mellettünk. Emiatt a műélvezetre zömmel Bogyó meghitt társaságáról lemondva kanyarítok ki idősávot. Még szerencse, hogy sok más programmal készült a szervezőségünk. A veszprémi vár felújítása is véget ért, és a nagy veszprémvölgyi sétatúra sem kutya. Közben úgy dőlnek a melegrekordok, mint már annyiszor a terveink dugába, ám ezúttal azt kell mondjam kihoztuk magunkból a maximumot. És azt hiszem, ez ...