One, two, three, four  - Can I have a little more?
Five, six, seven, eight, nine, ten - I love you..

All together now!

All together now!

Azzal kezdjük, hogy egy rutinos - belföldön még jobbára IC-ként funkcionáló - vonatnak a nemzetközi részlegén leszállíttatjuk magunkat a Keletiből Kassáig. Előre megfontolt szándékkal elkövetett kirándulásunk ezzel mondhatni átlép egy bizonyos határt (de a Magyarország és Szlovákia között húzódót tutira). Ráadásul Bogyóval egybehangzó véleményünk alapján ez a röpke három és fél órás menetidő mégiscsak 'smafu kategóriás'. Délre már be is fékezünk Kassánál, hogy végre megkínálhassuk magunkat valami újdonatúj közös élménnyel. De persze csak óvatosan az első benyomásokkal… Csumpinak joggal tűnhetnek a peronok, és az állomás előtt heverő tér is inkább idézi meg a huszadik századot semmint a mostanit, de a kép mégiscsak  egyre jobban tisztul, ahogy már rágjuk át magunkat a belváros irányába a pollenben gazdag, önfeledten buja Mestský parkon át. Csupán az első adandó kutyafuttatóig kell áthámozni magunkat, ahol megkezdődhet egy kísérleti jellegű Bogyó-lefárasztás. Egy szlovák kutyapajtás is bekeveredik a futiba, de nem tűnik úgy, hogy örökös barátság fog most itt közöttük köttetni. A rögtönzött hídfőállásunkat aztán hátrahagyva már ténylegesen rajta is ütünk a városon. Nem a mátrix hibája, de úgy érzem magam mintha már jártam volna itt; valami otthonos érzés fészkelődik bennem (kábé mint az a fecske a szálláshelyünk lépcsőfordulójában, aminek a repkedései elől ráadásul kell is úgy elhajolnunk, mint a pisztolygolyók elől Neónak a Mátrixban). Ám a szobaátvételt nem adják könnyen, a mérsékelt angol nyelvtudással felvértezett tulajdonos végül papucsban slisszan ki értünk a dóm melletti sarokig, miután végre elfogyasztottunk egy menüt is a Central Pub&Restaurant nevű helyen. A csapolt sör, fasírozott és tarkabab főzelék kombója után szélsebesen folytathatjuk felderítő hadműveletünket. Persze előbb még a fentebb említett szolidan körülményes szállásátvételt zavarjuk le, hozzátéve, hogy a szoba mégiscsak korrektül fel volt újítva. Kifogás-emelés így a két nap tekintetében nem is igazán lehetett. Kisebb malőrként merül csak fel az első reggel megtapasztalt közműves víz elzáratás, a totális felújítási őrület okán rumlis lépcsőházat meg amúgy is hamarjában meg lehet szokni. Főként, hogy szinte csak aludni járunk ide vissza.

Bogya Bogyeszovát ezzel a lendülettel hátra is hagyjuk a szálláson egy rapid elrendeződést követően. Vagyis innentől ’szabad a gazda’. A kassai dóm (leánykori nevén: Szent Erzsébet-főszékesegyház) északi tornyának megmászása amúgy sem fenékig tejfel holmi kutya leányának, meg amúgy is lenne annyi gyónni valója, hogy a végén még órákra ott ragadnánk. A székesegyház monumentalitása (1200 m² belső terület, több mint 5000 fős befogadóképesség) azonnal megfogja az embert, és marasztalja mindaddig, amíg alaposabban körbe nem járja. A buli azzal indul be, amikor beváltjuk a komplett bejárást szavatoló jegyet meg grátiszba rögvest a hozzá fűzött reményeket is. Nem mindennapi élmény a királylépcsőn felcikázni, hogy ezt a termetes feszületet testközelből láthassuk, valamint átpásztázhassuk a dómot egy speckó pozícióból. Innen jön még az altemplomban helyett kapott Rákóczi kripta mustrája, ahol külön magyar nyelvű figyelmeztetésbe ütközünk, miszerint még véletlenül se próbáljunk dalra fakadni. No nem mintha bármi késztetést is éreztünk volna, de az is lehet, hogy jól sikerült lepleznünk vagy levedlenünk a szándékot. Innen felhajrázunk még közel hatvan métert az ég irányába az északi torony lépcsőin (jobbára valami szűkös minaretre emlékeztet minket, leszámítva a pihenő szinteket). A csúcsról aztán a kilátás minden irányba káprázatos, és már most érezzük, hogy a lépésszámláló sem fog ma koplalni.

A tartalmas kultúr- és edzésprogramot követően felhajtunk a gasztronómia sztrádájára, igyekezve kicsemegézni a repertoárból a legtőrőlmetszettebb fogásokat. Legtöbb helyen persze cseh sör csordul ki a csapokból, de a csapolt Kofola is meglepően üdítő hatású ebben a jól megtermett tavaszi melegben. Lopakodó üzemben ostromoljuk tovább a fő utcát, elébb a The Beer House-ban elidőzve, majd végső számításainkat a pimaszul gazdag csapolt sör kínálatú Red Nose (nem Rudolf) Pub-ban megtalálva. A hely annyira magával ragadó, hogy egy lépésből sakkot kapunk. A sörpaletta alaposan átböngészését követően (19 féle sör és a Kofola a csapokon nem a vicc kategória) gonddal kiválasztunk magunknak néhány kiválóságot, és miközben Noival verjük a blattot már a csehek közkedvelt sörkorija, a ’Nakládaný hermelín’ is érkezik az asztalunkra. Csak halkan merek belegondolni mi lenne, ha itt most minden opciót végig kóstolnánk, de érik már a perc Bogyónak a szálláshelyünk szorításából történő hősies kiszabadítására. Visszavonulót fújunk tehát, és tagságunkat kiegészítjük a mókázások márkanagyköveteként méltán elhíresült Bogyókával, aki egyébként kellő otthonossággal huppan bele a kassai esti életbe. Kis pisiltetés, egy az ünnepi hét okán folyó színházi előadásba való értetlen bepillantás, majd visszatérés az egyébként magyar vonatkozású étteremhez (Staromestská Piváreň), hogy némi sztapacskával telíthessük még el magunkat a hangulatosan kinyíló éjszakai életű belvárosban. Karéjokban turisták és helyiek a teraszokon vegyesen. A központi szökőkút színes-szagosan zenél nekünk, és így andalítva kissé már érezzük is a nap súlyát, Kigyulladt a fáradtságot jelző képzeletbeli lámpánk, ezzel a jó szájízzel el is tesszük magunkat mára(i). (Ez a szóvicc kísérlet nem jött volna létre, ha a soron következő napon nem látogatnánk meg a Márai emlékházat. De csitt.. folyt.köv.)