Alright all you horse riders
Get your horses out
We're gonna go for a ride come on Up!

...

It's never too late to celebrate
And no one said you had to wait

Újkeletű minifesztiválunk mostanra már elmaradhatatlan programja a Vérmező „nagyszínpadánál” vár olyan húzónevekkel, mint frizbi, vagy teniszlabda. Az előzenekar (egy élvonalbeli, sokat látott sípolós kutyajáték) kellőképp meg is alapozza a hangulatot. Visszatapsokkal együtt félórás az üdítő reggeli torna, csak hogy oldjuk némiképp az eztán következő terjedelmes vonatozás esetleges feszültségeit Sümegig. Bogyó ideiglenesen fel is veszi az üzemi fordulatszámot, hogy aztán a vonatúton csak visszaálljon rendeltetésszerűen a készenléti állapotra. A távolsági buszok korlátozott rendelkezésre állása feszes táncrendet tesz indokolttá. Éppen csak átvergődünk a Sümegen, közben egyúttal életjelet is adva a leendő szálláshelyünkön, és az autóbusz állomásról indulhatunk is tovább Zalaszántóra. Persze itt sem nyugodhatunk még meg. Tátika vára nem adja könnyen magát, a Hidegkúti Majorig még caplathatunk az országúton. Innen tovább már az országos kéktúra iránymutatására hagyatkozhat az ember. A túra hossza elég emberes (7,5 km), de Jedi társammal szakavatott léptekkel daráljuk azt le. A vulkanikus bazalt hegycsúcsra berendezkedett várrom szemrevaló panorámával kínál meg bennünket, de hirtelen egy szerencsétlen fordulat emlékhelyévé is előlép. A csúcsra érés pillanataiban sajnos figyelmetlenül szabadulok meg terheimtől, és a póráz a várrom tövénél lévő padon marad. A felismerés sújtólég-erejű, bár egész az országútig való visszajutásunkig várat magára. Egyelőre azonban még szerepben vagyunk, és egy másik lelkes túrázóval sorra vesszük a környékbeli látnivalókat és kilátókat. Laza szökellésekkel, a veszteségünkről a még mit sem sejtés áldott állapotában fordulunk vissza, miután megnéztük, amit itt és most meg lehetett. A bekötő út első métereinél aztán már konstatálom azért, hogy a póráz prózai módon lett alaposan ott felejtve, ahová nincs az az Isten, hogy én újra visszavergődjek. (Nem én!) Viszont a váratlan helyzet rapid megoldásért kiált, hiszen az országúton gyalogosan kell Sümegre bevonulnunk. Így készül el néhány keresetlen szót követően a lepedő csíkokból kötegelt, hevenyészett póráz-pótlék, ami meglepő módon mindvégig kiválóan állja a sarat. Ebben a szellemben nevezünk be tehát egy újabb combos gyaloglásra. De hát mi ez a tíz kilométer, ha ilyen illusztris társaságban töltheti el azt az ember? Balázsék rádióműsorával szórakoztatom magunk telefon-merülésig. A döglesztő meleg alaposan szétszed azért... Félmeztelen fura figuraként, hozzá egy elsőre azért kevésbé értelmezhető póráz-imitáció kiegészítővel rongyolunk be Sümegre, de hálásabban senki nem lefetyelhette a Sümegi Sörház egyik kiválóságát, mint elcsigázott jómagam. Védencem is megérett egy alapos etetés-itatásra, rendezzük hát a sorokat, latolgatva máris, hogy mit lehetne még a mai napra ráfűzni. Akárhogy is, mégiscsak koraszülött még az idő, de legalábbis a sümegi borok fogyasztására biztosan megérett. Szóval a szállás átvételét követően alig valamivel már a Palota Pincében leledzünk. Épp időben némi olaszrizlingre. 

Áthidaló megoldás ez a további kacskaringóinkhoz, merthogy meghívó nélkül huppanunk is bele a XXVI. Végvári Napok kellős közepébe. Úgy is kell nekünk! A Lovagi Arénában már javában zajlik a lovagi show, és a helyzet szinte megköveteli, hogy kandi szemeink előtt szűnjenek meg szépen a fizikai akadályok. Értsd: bekukucskálunk, és elblicceljük, mint kacsa a nokedlit (a Nemzeti Képzavar Egyesület ajánlásával). Az olvasatunkban amúgy is csak behívás ez újabb keringőre. Úgy szurkolok magunknak, de egy szervező csaj már háborodik is felettébb fel, rohan ki hozzánk, hogy ugyan ne kukucskáljuk végig ezt a tisztes rendezvényt. A szolid kiebrudalást követően nem sokkal azonban a Thirty’s étterem önnönmagáról elnevezett pizzájával vigasztalódunk, és csak egy aligha különösebben szót érdemlő atrocitásba keveredünk eztán még a játszótéren. És persze megint csak védőfelszerelés nélkül. Egy korai kelés elborzasztó gondolatával, ugyanakkor egy ígéretes újabb bevetés  előérzetével vonulunk vissza szálláshelyünkön. Maximum majd forgolódunk egyet rá álmunkban.

Születésem napjának újabb évfordulóján jöhet ez az előirányzott kora hajnali kelés valamint egy alaposan megtermett buszozás Keszthelyig. Viszonzásképp a buszvégállomásnál kiváló reggeli opciókkal találkozunk szembe a Vén Bakter büfé-sörözőben, és ha már így alakult hát hűs sörökkel is felszerelkezünk. Elsőre ugyanis csupán ugródeszkának használjuk a Balaton parti várost: nem sokára jelenésünk van Reziben, ami egy újabb röpke távolsági buszos szakaszt jelent. Leszállásunkat követően egy helyi erő irányzékba rak (a körforgalomnál kelet felé venni az irányt, majd csak toronyiránt), de egyébként is kellőképp sűrűn jönnek szembe az útirányt jelző táblák. Pici pacámat lassan le is veszem erről a még mindig szokatlan pórázszerűségről, és a vasárnap délelőtti kihívást hivatalosan is megindítjuk. Forgalom, turista csak nagyon elvétve, akkor is inkább már csak a célállomáshoz közel. Addig meg poros utakon, a rezi tanösvényen nyomulunk előre tántoríthatatlanul. Mielőtt Bogyó még csak annyit mondhatna, hogy „macskabajusz” már belátható közelségbe kerülünk a Rezi várromhoz, egy utolsó elágazásnál még dilemmázunk is, hogy a laposabb úton még félórát, vagy a meredekebb utat választva negyedóra alatt tudjuk-e le a maradékot. A kaptatóra esik a választás, így aztán tényleg pikk-pakk érkezünk a hajdani elővár területére, amely pillanatnyilag egy hangulatos erdei pihenőhely, padokkal, asztalokkal, szalonnasütő helyekkel, és most éppen a főzőcskézéshez nekilátó fiatalokkal. Az elsőre modern beütést mutató Rezi vára már a sarkon túl vár, egy másik kutyás turistával. Minthogy közös labdának túros a háta, és csak rossz vért szül az egy pillanatig gazdátlanul maradt frizbi is, gyors fotózkodást eresztünk meg. Gyönyörködés a tájban, minimalista játék még, és engedem, hogy a korgó gyomrom szabja meg a visszavonulás gyorsított ütemét. Korábban kipécéztem ugyanis már magunknak a Rezi kocsmát a faluban, ahol szemlátomást kiváló pizzákat is sütnek. Faljuk a métereket, hogy mielőbb valami mást is. Amúgy is egy kivárásra trenírozott fajta vagyunk már, és valljuk be így valahogy a visszaút is gyorsabban telik. De mégiscsak az izgalom felkent papnőjével, Bogyesszel vagyok már egy ideje az úton, így a landolás is fokozottabb, de végülis minden pöpecdi. Az elsőre kirendelt sörön túl a pizza is enyhén szólva parádés. Nincs több kérdésem, bíró úr! Bogyónak is érkeznek az etetés-gyanús percek, majd a további töltekezés idejéig laza elfekvőben enyhülünk. Mondhatni Bogyó egy körből néha most kimarad. Az óra ugyanakkor ketyeg, és mielőtt még tényleg elhagynánk a bevetési terepet (bármennyi is nehezen akaródzik azt), szeretnénk meglátogatni a keszthelyi kutyás strandot is! Erre ahogy lehet sort is kerítünk: ím riadókészültség a következő távbusznál, vissza a Balcsihoz, alig valami gyaloglás, és durr-bele, ott is vagyunk. Keszthelyi kutyás strand veled vagyunk. Meg a többi vadóc kutyával. A belépő szolid, az árak is korrektek, de a labda lenyúlási- és visszakunyerálási körök is azonmód indulnak be. Beleállunk, hisz olyan ritkán adatik közös balatoni megmártózás. Amúgy is úgy tűnik, ez csak az alapcsomag része. Pár óra a részleges menyországból, a korlátozott édenben, ahol nem árt azért résen lenni, már ha ugyanannyi labdával igyekszünk hazatérni. De feltétlenül fontos ’check-point’ volt a nap során, és azt hiszem e nélkül nem is végezhettünk volna egy ilyen csodás napon. Talán még egy útközben belibbenő lángosozó, laza frizbi-körökkel megtoldott útszakasz, és egy buszos áttétellel megoldott visszajutás Sümegre, tekintve hogy csak onnan tudunk most épkézláb hazajutni. Telemaxolt élményekkel bezsebelten.    Itt a vége... Fuss el!