Why don't we do it in the road? Mm
Why don't we do it in the road? Ah

Borítékolható módon jó negyven perccel a vonat indulása előtt meg is érkezünk a Vérmezőre, ami egyértelműen reggeli tornává szelídíti az addigi kaptatásunkat. Legalább a vonatozás előtt még megkapja Bogyó a reggeli labdázás adagját, csakhogy az elvonási tünetei se jelentkezzenek be idejekorán. Formabontók leszünk és egy áthidaló megoldásként előbb vonattal Balatonfűzfő állomásig zötykölődünk, majd onnan tíz perccel később már távolsági busszal jutunk el Veszprémig. Ezzel máris megspóroltunk magunkat egy jó félórás extra gyaloglást, minthogy a szállás inkább a autóbusz-állomáshoz esik közel. Azt persze ne gondoljuk, hogy ne kaphatnánk így is egy alaposabb ízelítőt a nyár melengető öleléséből, de így délre már csak át is vehetjük a szállást ugyanazon a helyen, ahol már egy évvel korábban is jártunk. A „macska-veszély” nem olyan bődületes, mint amilyen az előzetes beharangozója volt. Történt ugyanis előtte, hogy a szállásadó hölgy telefonon keresztül felhívta a figyelmem azokra a bárhol előforduló kölyökmacskákra, akikkel végül is nem is igazán találkoztunk még mutatóba sem. Külön megkért minket, hogy a szobán kívül a csapatmozgásokat feltétlenül pórázzal végezzük el, a lehetséges összetűzések minimalizálása végett. A rituális tusolást követően haladéktalanul irányba tesszük magunkat. Főleg, hogy az éhségünk közben növekedési pályára állt. Valamit (t)enni kell, mert csak nő mint a gomba. A közeli Meki a hatalmasra duzzadt soraival most nem kedvez nekünk. Bekóválygunk még néhány helyre, de mint kiderül alig van nyitva étkezde. Ekkor villan be egy emlék tavalyról, és egy hirtelen-otthonos érzés kerít hatalmába, ahogy az 'I Love Tócsi' szinte már közüzemként működő utcai falatozóhoz keveredünk el. A food-truck üzemeltetőjének mindenkihez van egy kedves, vicces szava, és valószínűleg ez a másik pillér a kiváló étel-kínálat mellett, amin hosszú ideje megáll ez a karakteres, ízes vállalkozás. A nyálelválasztás meg amúgy sem tévedhet, a kolbászos-hagymás alaptónusú tócs(n)ival leszek boldogabb az első adandó ülő alkalmatosságnál. Talán még Bogyó is kap egy két lepattanó falatot ebből a gasztro-csodából. A részletekre már senki sem emlékszik pontosan, de az szinte biztos, hogy volt egy kis fagylaltozás is a végére. A vanília ízvilága még megfogta jámbor szívű pajtásom, de a maracuja zamatától már elhatárolódik finnyás pofával. A további lehetséges opciók felsorolását követően, mindenre elszánt szaktársam a Papírkutya nevű étterem-kocsmánál emeli fel a szavazós mancsát. Nem lesz egyből szerencsénk, a sörcsapok éppen átfertőtlenítés alatt állnak, így aztán egy negyedóra még elválaszt a cseh Rebel sör lefetyelésétől. Közben mint ejtőernyősök potyognak be az újabb és újabb zenészek. Ez hallik ki ugyanis a beszélgetéseik dirib-darabjaiból. Cserébe viszont, hogy a pultnál közben meg is feledkeztek rólam, csak a rövid italt kellett kifizetnem. Menesztjük is tovább magunkat emelkedett hangulatban. Kétnapos veszprémi kirándulásunk nyitányát a veszprémvölgyben gondoltam megkezdeni, ahol is nagy zöldek virítanak a térképeken, tehát az ifi tagozat üdvöskéje, B.(4) is megtalálhatja majd a számítását.

A viaduktot a várossal összekötő híd alatt bújik meg a Tehys „Halagút”, ami eléggé csábos ajánlat menetközben, még akkor is ha a megközelíthetősége kissé körülményes. Egy technikai bravúrt leszek kénytelen alkalmazni, előre engedve Bogyót póráz nélkül a meredélyen, hadd végezze csak el a próbafúrást. Alig pár másodperc, és női sikoly bukik elő az alagút mélyéről, szóval rákapcsolok heveny szabadkozások közepette. Szerencsére nincs nagy baj, még a közös fotók készítésében is előzékenyek a lányok. Áthidaló megoldásként áll be elénk a Szent István völgyhíd. Soha jobbkor, pont át akarunk kelni, majd hajlunk arra, hogy lekanyarodjunk, és a Séd patak nyomvonalán nyomuljunk tovább egészen a veszprémvölgyig. Hiába próbálom csahosom rávenni, a patak túl nagy sodrású neki, megközelíti ugyan, de végül nem mer közös nevezőre jutni vele. Valamikor a hatvanas-hetvenes években erre működött a veszprémi Vidámpark, de mára már csak nyomokban tartalmaz ebből bármit is. A dísztó melletti Völgy büfében le is huppanhatunk kihallgatni valami rendezvény szervezésének részleteit, hozzá jól csúszik a 900 Ft-os (!) dobozos sör. A Kolostorok és Kertek pontosan hozza az elvárható formáját. Annyira nem is kötjük le magunkat itt: ideje elvonulni már a szabadba. A Gizella királyné kilátó közelsége kihagyhatatlan opciót kerekített ide nekünk. És ami fő, még az időbe is belefér mielőtt bármely utcazenész belecsapna a kezdő taktusába. Az erdei út nem túl meredek, és minden szépen ki van táblázva, így könnyűszerrel landolunk a kilátónál. A látvány a tetejébe (a tetejéről) kifogástalan, újabb ámulatokba ejtődünk. Megérezve, hogy a mai terv felénél járunk, szolid visszavonulót fújunk és most már a zenei fesztiválra hangoljuk a lelkünket.

Helyzet van, most már irány a szintén előre kipécézett Színkert, ez a hangulatos kiülős a Petőfi Színház tőszomszédságában, ahol már hangolnak is a zenészek. Forróság és vakító fényeső. Mintha konstans kéretlen zuhanyzásban lennénk, de a várakozásaink szépen fokozódnak. Most már minden sarkon koncertekbe ütközhetünk. Egy újabb frizbi-reptetést követően iparkodunk tovább, hogy az Utcazene fesztiválba is belekóstolgathassunk már. Az elképzelés megint eltér a gyakorlati megvalósítástól, a fesztivál alapélménye ugyan az ezerszínű harsogás és az önfeledtség, de az én kis négylábú velejáróm képes ezt most félreértelmezni. Minden egyes tapsolásnál visszakézből indul meg Bogyóka irdatlan ugatás-cunamija. Na, most iratkoztam le! Úgy látszik többet kellene színházba, vagy cirkuszba vinnem az ebet, hogy tudja jól értelmezni a tapsolás mivoltát. (Bár a Hamlet, a dán dog biztosan tetszene neki). Biztonsági játékosként arra a megoldásra bazírozok, hogy gyorsan még valami eszegetés, aztán  jobb lesz most már Bogyó húrjait tovább nem feszegetni, leparkírozom a szálláshelyen, és a további koncertek élményéből ezúttal kizárom. Édes burgonya chilis sajt-szósszal, és balkáni zenével. Meg kell adnom magunkat, ám innen most kiindexelünk. Még egyedül is rápakolok egy-két órát erre a fesztiválra, de szem előtt kell tartsam a másnapi korán kelést is. Legalábbis tetszene ez a narratíva, mert a Somlói vár nagyon csábos kirándulási ajánlat.