Ain't got nothin' but love babe,
Eight days a week.”

Egy lapraszerelt svéd közmondás szerint nincs rossz idő, csak rossz öltözék. Rendben, vettük az adást, akkor neki is vetkőzünk! Budapest kohóját szombat délutáni órában hagyjuk hátra. Balatonaliga aligha fog ki rajtunk. Más fából faragják itt tán még a hőmérsékletet is. Jóllehet enyhébb valamivel, de még mindig az a ’vízbe-parancsoló’. A landolás is frankó: egyből érezhetjük, hogy nem vagyunk tájidegen elemek. Sigi, Marciék viharedzett tacskója épp mókusfenyítő üzemmódban szuggerálja a környező gyümölcsfák hajlatait, miközben Bogyó riadókészültsége inkább az időközben előkerülő játékainak köszönhető. Persze megtörténik a kutyafenék-szemle is, mint a már legmagasabb szintű diplomáciai kapcsolatfelvétel, ám minthogy érdeklődési köreik szemlátomást eltérőek, kevés interferenciával számolhatunk. Mondanom sem kell, mindkét eb békepárti, kerülik hát szépen a konfliktust. Így aztán mi is nyugodtan tudunk asszimilálódni, meg elrendeződni. Legfőképp a kerti medence biztos ölelésében lelünk rapid oltalmat a nyugvó nyári nap utolsó napszúrási kísérletei elől, majd hogy egy bizonyos pont is felkerüljön egy bizonyos i-re, végül a gitár is előkerül. Bőségszaru-reggeli, és egy mindent vivő pizzázást követően aztán magunkra leszünk hagyva, előzetesen ellátva a nyaraló karbantartási instrukcióival. Kutya-wellness, let’s get started!

Első nehezítésként Bogyó – az ágyról való letiltása mellett – megkapja a beásott medence mellőzésére vonatkozó eligazítást, bármily mancsonfekvő opciónak is tűnhetne számára egy abban való megmártózás. A hét során aztán egy egészen baráti kompromisszumot sikerül kialakítunk vele a rongylabdájának a medencéből való reptetése frontján. Noémi a teleszkópos leszedőháló segítségével szedegeti össze körülményes kiskutyám, Bogyó által azért jószerével még mindig csak fél-másfél méteres távolságokra visszahordott játékát. Ám nem kell sokáig várakoznia a cserepadon az első közös megmártózásunkra a Balaton langymeleg habjaiban. Vasárnap célirányosan vonulunk a magyar tenger felé, követve egy karavánt a környéken lakó- és nyaraló kutyások zarándokhelyére. Az első adandó elágazásnál jobbra térünk el, ahol kibontakozik teljes szélességében egy szimpatikus kutyás strand. A biztonság kedvéért azért ráerősítünk egy kutyás családnál, és valóban Balatonaliga féllegális eb-pancsoló szakaszánál kötöttünk ki. Bogyónak is megvan hát a VIP (Very Important Pet) belépője, így a csapásszámot már a vízben folytatja a maga két-három tengeri csomós lenyűgöző sebességével. És bár mindent megtesz, hogy lefárasszon minket, de hiába a nyerőszériája és a behízelgő arcocskája végül neki is be kell látnia, hogy nem maradhatunk itt éjszakába nyúlóan. Helyette még röviden bejárjuk a további partszakaszt, ahol már jobbára kutyával be sem lehet menni.

​Az Aligai Delikátesz bizony rátesz egy-egy lapáttal a reggeleinkre, lévén nem csupán egy alaposan felszerelt kisbolt és pékség, de reggelizőhely sőt étterem is, így nem csoda, hogy többször fel-fel tünedezünk a helyen. A pékáruk sorában kihívást jelent ez a sokféle csiga, mini-projektet indítunk hát Noival azok végig kóstolására. Hétfőn-kedden még meló van, sőt Noéminek Pestre is vissza kell szállingóznia munka ügyben, így nagyobb kirándulásokat és programokat nem hajtunk végre, ám szemlátomást Bogyesz kutyamód jól elvan a nagy kertben a bármelyik percben kibontakoztatható labda-hajigálás, kergetőzés okán. Kihagyhatatlan naplezárás a balatonaligai magaspart illetve a Rózsa úti kilátóban a nagy lenyugvását ellenőrizni (csak hogy minden rendben megy-e, nem kell-e segítség).

Ebben a szellemben grillezünk és sütünk hamburgert esténként, főleg ha már kell is az energia szerdára egy lendületes túrához. 'Rekkenő hőségben hekkevő bőségben', na de addig el is kell ám jutni. A menetrend pedig a következő: lecsurogni Siófokig, majd onnan komppal át Tihanyig, ott térülni-fordulni, majd hasonlóképp vissza. Minden olajozottan halad, egyedül a kompra szállásnál kapunk arcunkba egy kisebb szigort, hogy amíg precízen fel nem helyeztük Bogyóra a szájkosarat, addig itt nem lesz felszállás. A hajón beszerezhető egyedi címkézésű balatonvilágosi kézműves sörök nyújtanak vigaszt a majdnem egy órás úton. Kikötés után már kopog a szemünk az éhségtől, így az eleddig elmaradt hekk fogyasztásra szánjuk el magunkat, levendulás csapolt sörrel öblítve azt le. Ez utóbbi kapcsán inkább maradjunk annyiban, hogy levendula inkább maradjon meg az öblítő, illatosító nyomvonalon. A nap is rázendít, kitartóan adja a muníciót  a három lelkes turistának, akik alapos megágyazott hegymenetben érkeznek meg a Bencés Apátsághoz. A visszhang-próba sajnos sikertelen... Talán mára már megkopott, de legalábbis az előcsalogatására tett kísérleteink hiába valónak bizonyultak. A körtúra kis fagyizással együtt éppen elég idő, hogy visszakézből még elcsípjünk egy visszafelé tartó hajót.

És LEGOtt itt a csütörtök, amikor is ezt a fertályórányi távolságban lévő Lego-kiállítást terveztük szemlézni. Tuti, ami biztos ezúttal kutyamentesen kelünk át néminemű napraforgó és búzaföldeken belecsöppenve aztán ebbe az annyira váratlanul nagyívű és a tematikájában meglepően sokszínű gyűjteménybe. A fogadtatás nagyon kedves, eligazítást kapunk, aztán barangolunk termeken át. A látogatók által is működtethető terepasztal-elemek habnak tűnnek a tortán (jó, néha kontakthibás a történet, de customer service meg milyen figyelmes már). Az élmény rabul ejt, mondhatni visszatérít a gyerekkorunkba. Mindezt megspékelendő egy lego tematikájú kiszabadulós szobát is kipróbálhatunk, miután az Ikarusz buszból emelt büfében fogyasztottunk némi hűsítőt. Nyomokban ugyan frászt lehet kapni, de garantált a sikerélmény még két főre is! A Gokartozáshoz túl nagy volt a forróság, így azt most kihagytuk, de mindenképp érdemes visszatérni, főleg hogy amúgy meg kutyabarát a hely, csak hát ugye a kiszabadulós szobába meg úgyse vihettük volna Őbogyóságát.

Cirógatóan érkezik meg a péntek (tudom, jön még kutyára dér, bár biztos nem mostanában). A hőség is remekül helyt állt, csakúgy mint Bogyó a fekhelyén való tartózkodás törvényének. Na, de az utolsó penzum, amire gondolatban már egészen rágyógyultunk az a távolsági busszal alig valami távra lévő HEDON sörfőzde. Figyelem, senkit se tévesszen meg a honlapon közzétett nyitvatartás, ugyanis mint kiderül, nap mint nap nyitva vannak. Szálló is ez a sörfőzde! Sörkorcsolyának az amúgy érthetetlen mód alulértékelt pattogatott kukorica áll elő; mozis élményt hozó módon készül itt a remekbe szabott sörök kíséretéül. A választék ígéretes, ráadásul egy decis poharakba töltött mintákkal tesztelgethet, értékelgethet, válogathat az ember fia/lánya. Bogyesz az elején a helyi cicától kerülne hirtelen flow-ba, de rossz magaviseletük miatt gyorsan szét is ültetjük őket. Mi kint kártyázunk, és olykor-olykor frissítjük az italainkat.

Az idő marasztaló. Mi pedig kártyázunk, és kártyázunk, miközben úgy elrebegett rohamléptekkel ez a talpalatnyi idő, hogy szinte felfogni is képtelenség..De legalábbis mielőbbi repetát követel. Mi azonban szombat reggel végül elhagyjuk a tett helyszínét.