Found my coat and grabbed my hat
Made the bus in seconds flat

Újra ostromoljuk a tutit, nincs helye a laca-facázásnak. Bár ezúttal a kései eszmélet okán csak dél körül dördül el a startpisztolyunk, hogy egy előzetes vekengésünket követően végül nekivágjunk Pomáznak. A sors fonalait szövő Párkák úgy döntöttek, hogy pótlóbusszal kell nekivágni Békásmegyernek, ahonnan aztán töretlenül csapathatjuk tovább Pomáz állomásig az erre rendszeresített HÉV járattal. Mint gyorsan kiderül a kalauz antréja során, a BKK automatából előre megváltott teljesárú jegy már nem minősül kutyajegynek, mint régebben; egy extra  körben azt a MÁV-os jegykiadó automatákból, vagy a MÁV-os appból kellene megváltani előre. Intelme gyorsan, de nyersnek aligha mondhatóan ér, az útmutatást elraktározzuk aztán még mielőtt felvonódó szemöldökeim elérhetnék zenitjüket már ugrunk is le a vonatról. Egy s.o.s. kitérő az első szembejövő kricsmibe, és a szolid készlet feltöltést követően már kanyargunk is tova Pomáz utcáin.

Elsőnek a Klissza-tanösvény részleteit támad kedvünk szemlézni, és Bogyónak legott jól áll ez az alaposan megtermett pomázi rét, mint háttér, de a lankadatlan rovar-cirip is tökéletes kiegészítő az időközben a mobil hangszórómból fennhangon szóló podcasthoz. Előttünk a visegrádi hegység vulkanikus vonulatai terülnek el, nyomunkban az üledékes Pilis. Bogyókám alaposan rá is csibészelődik a tájra, kiélvezi a szabadtartás előnyeit: fel-alá szökkel, a labda-szállingózások között szokása szerint meg-megpihenve. Innen egy gyors kitérő a valamikor a Luppa családnak emelt mauzóleumhoz. Tény, hogy ráférne egy alapos puccoválás erre az emlékhelyre.. Így ez most a Klissza-tanösvény leggyengébb láncszemének hat. De már pakoljuk is vissza magunkat a pályára, elhaladva Teleki Honalapítási emlékmű mellett, majd a térképes kiokoskodás alapján a legrövidebb célravezető utakra fordulunk rá. Gyanús is lesz, hogy a várost elhagyva kiépített turistautak helyett egyre inkább erdős meredélyeken, föld és kőomlásokon keresztül nyomulunk előre, sőt egy idő után már a kiálló gyökerekbe, sziklákba és fatörzsekbe kapaszkodva tudhatjuk csak le az újabb lélekölő métereket. Persze nem tépázhatja Bogyó kedvét holmi meredekebb terepviszony, elemében van továbbra is, előre hátra szalad, amíg a gazdája egy fának támaszkodva piheg. Reményt keltő emberi hangokat hallunk már előttünk, de az áttörés még egy pöppet várat magára. Aztán kicsit a Szomorúság háromszöge című film végére emlékezetető módon futunk bele a civilizáltabb útszakaszba. Turistajelzések és turisták, ahogy azt kell. Semmi gond.. Mi így szoktunk megérkezni, okés? Nincs itt semmi látnivaló. Vagyis dehogyisnem. A Petőfi pihenőhelynél vizuális balzsam a léleknek a panoráma, fényképezkedünk is négylábú kolleginámmal, és ha lehetne a pillanatot meghosszabbítanák Bicskéig. Mindenesetre etetés és szolid játék ideje érkezik el, majd már kissé magabiztosan indulunk neki a turistajelzések örvén. És így bukkanunk ki egy termetesebb rétre, ahol már jelentős kirándulós bolyokba és kutyás kirándulókba ütközhetünk. Ez a Czibulka János Kőhegyi Menedékház. Nem csalás nem ámítás: pont amire az elcsigázott kiránduló vágyhat. Elsősorban most valami harapnivaló és hozzá egy pofa kiváló cseh sör. Bogyó közben teljesíti labdaüldözési szolgálatát, néha kicsit bandázik is más kutyákkal. Rövid ám annál tartalmasabb tartózkodásunkat követően most toronyiránt, de már a turistajelzéseket követve vonulunk vissza a város irányába, és zárjuk is egyúttal ezt izomláz-fakasztó tavaszi napot, kirándulási szezonunk egyik nyitányát. Kassa, felkészülni, vigyáz...