You're so square
Baby, I don't care

Egy a helyzetnek éppen megfelelő zónázóval csak elpattanunk azért már a Velencei-tó északkeleti csücskéig, bár a távolsági busz csatlakozással sikerül alaposan elszámolnunk magunkat. Sebaj, így nem marad más hátra, minthogy a soron következő megállókig gyalogszerrel folytatjuk az utunkat. Aztán a busz ha akar majd utol ér bennünket. Ekképp nem is csoda, hogy seperc alatt csatlakozunk Velence városához (Nem tudom, de valahogy több gondolára számítottunk azért). Lassan bevillan az is, hogy itt bizony mi már eltöltöttünk egyszer egy alaposabb pihenő időt, csak akkoriban inkább a tó kutyák által is garázdálkodható partszakasza érdekelt. Így most marad a főúton való cammogás mindaddig amíg a busz végül felvesz minket is a repertoárjába, hogy aztán kiköpjön pár megállóval később Pákozdon. Egészen pontosan egy szimpatikus étkezde, az Oázis Söröző előtt. Itt Bogyó kispajtás is összekaphatja egykettőre önnönmagát, de ami tuti eszek egy hot-dogot, miközben Bogyó is kapkodhatja a lábát az el-elröppenő játékaiért, persze egyelőre csak itt óvatosban a parkolóban. Innen penderítjük át magunkat Miskahuszár jól megtermett szobrához, ahol öles betűk figyelmeztetnek, hogy itt ugyan nix-ugri-bugri. Na persze nem jövünk rá Bogyóval együttes erővel sem, hogy mit takarhat a 'nem megfelelő viselkedés', úgyhogy csak óvatosabb kísérletezésekbe bonyolódunk. Labda, frizbi itt sem maradhat reptetlen. Szerencsére a szobor mellett van elég terület a szaladgálásra, szóval tudjuk mi a dolgunk. Miután ezzel is megvagyunk, hátra hagyjuk ennek a balett-táncosokat megszégyenítő ágyéknak az árnyékát és máris a következő úti célunkat kalibráljuk. Pákozd külterületének bájos „ingóságainak”, a pákozdi ingókövek becserkészésére fáj már a fogunk. Hogy ne maradjanak elvarratlan szálak itt tartózkodásunk során, ide is elnézőek leszünk. Ennek megfelelően újra átszeljük a főutat, és a söröző melletti Ingókő utcában lélekben már hangolódunk is. A falu határától Bogyóka ismételten szabadlábon folytathatja a hajtóvadászatot az élményekre, szájában egy alkalomhoz illő labdával a legújabb módi szerint. A terep nem megterhelő, kényelmes tempóban szeljük a métereket, és úgy nekiiramodunk, hogy egy bizonyos Kocka kőig meg sem állunk. Itt aztán verünk egy hevenyészett tábort, és amíg megküzdök egy szendviccsel a Bogyó-bendő sem maradat megtöltetlen. Kellemes időt töltünk ennél az egyébként a Kádár-kockák kerítésein olykor-olykor előtűnő élére állított kockákra hajazó sziklánál, és csak visszakézből kerülünk köszönőviszonyba az ingókövekkel. Itt más kutyásokkal is összeverődünk. Innen érdemes még egy panoráma képet is ellőni, de ezzel fel is akasszuk az i-re a pontot. A penzum letudva, így csapataink visszavonulót fújnak mára.