I've had a drink or two and I don't care
There's no fun in what I do if she's not there

A vonatjegyeket bölcsen jó előre megvesszük, bebiztosítva ezzel is magunknak a tuttit. Hazafelé úton persze még ez sem menthet meg bennünket egy jelentősebb késéstől, igaz legalább szavatolt ülőhelyről nézhetjük végig a műsort, melyben már-már indiai vonatok utasállományát megszégyenítő embertömeg statisztál a folyosókon. A Brnoig vezető vonat ugyan sokkal szellősebb, de a szerelvény rázkódásai mérsékelt pánikhangulatba hozzák Bogyót. Majd' egy havi simogatás-készletet kell szánnunk a megnyugtatására, ám végül minden ránc elsimul. Kötöttpályás utunk jobbára mégiscsak zökkenőmentesnek bizonyul, barátságosak a kalauzok meg az utastársak is mindenfele. Előbb a Duna mentén csorgunk szépen Szobig, alig kisvártatva aztán jön már Párkány, Pozsony, nem sokra rá Kúty (a valóságban Újkút) jelentkezik be, majd a négy órás menetidőt becsülettel letudva fut be vonatunk a brnoi vasútállomásra.

Innen aztán nagy reményekkel kezdünk elkallódni a szálláshelyünk vélt irányába. Az első adandó meredélynél szemünk fénye fénysebességgel lódulna már neki egy füves hegyoldalon át, ám minthogy ez nem az emberi közlekedésre kijelölt szakasz, visszatérítjük egyelőre magunkhoz. A szintkülönbséget amúgy is egy váratlan szerencsénkre előkerülő lifttel hidaljuk át. Pár perccel később meg már a bookingos szálláshely utcájában skubizzuk a házszámokat. A fogadtatás lelkes integetőzés, amit az alábbi lakonikus párbeszéd követ: „Booking?” „Yes!”. Egy a turizmusba láthatóan kellő időben felfogadott gyerkőc a szállásadó profi tolmácsa, folyamatos instrukciók adagolása mentén terelődünk mind beljebb, kutyástól, táskástól, no meg az egyre fokozódó megelégedettséggel. Ebbe érkezünk meg végre. Szállásunk pazar, igazi feltörekvő apartman. A tulaj alaposan kitett magáért: ingyen tea- és kávé szekció, külön ajándék szappanok, full extrás törődés tényleg a legapróbb részletekig. A helyzetet már csak addig húzzuk tovább, hogy lezuhizunk meg megetetjük Bogyó őkelmét, aztán tényleg műfajt váltunk… Irány a város felfedezése, hadd szóljon!

Az első fogás egy erős hegymenet, de a várakat már csak magaslatokra építik. Felkanyargunk hát a Špilberk várhoz, ami bár nem egy bizonyos hollywoodi rendező nyomán híres, de alapból kihagyhatatlan látnivaló. Kutyával meg semennyi idő, pláne ha már hajt minket a lendkerék. Jönnek is a fotós pózok az első adandó alkalomnál. Bogyókának ez hálás szerep, szereti a kamera. Még egy idős hölgy is elaktivitizi nekünk hirtelen, hogy „szabad-e simizni?”. Szóval ennyira tenyérbemászó a Bogyó pofija. (A jó értelemben véve persze). Az első cseh sör is itt csúszik le, meglepően baráti áron, és bár a múzeumi részeket ezúttal kihagyjuk egy jelentősebb időt töltünk el a vár bebarangolásával. A vár tövében aztán Bogyókát is szabadlábra helyezhetjük kissé, hadd játszon egy mérsékeltet. Korántsem tűnik úgy, mintha valaki egész nap csak erre várt volna, Vagy legalábbis csak annyira, mint mi már a kiváló cseh fogásokra. Semmi kifogás nem elfogadható, ha krutonos-sajtos-fokhagyma levesről és párolt fehér és vörös káposztával, knédlivel tálalt sült disznóhúsról lehet szó egy ennyire közel eső helyszínen. A Restaurace Skanzeen majdhogynem váratlan fordulat. Mennyire kedves a fogadtatás és autentikus ez a skanzen-miliő, meg mindenhonnan szembeköszönő népies jelleg. Boggyer az asztal tövénél pihen meg, míg mi szépen jól lakunk. Közben, hogy bejelentkezik némi fáradtság, engedélyezünk magunknak egy kevés pihenőidőt a szálláshelyen. Kis Netflixes chill, aztán uccu neki a városnak. Kérem a nyitány szereplőit a színpadra!

Az estére már csak egy szolid kiterjeszkedést eresztünk meg a városba holmi kricsmis blog alapján, és máris az Axiómában találjuk magunkat, ahol a repertoáron szereplő bármely sört teljes nyugalommal választhatjuk, mellélőnni alig sanszos. Bogyó lenyugodt mostanra már, egészen aluszékony. Hazafelé egy plázán keresztül shortolunk, amit épp alaposan szerelnek belül. Úton-útfélen a kandeláberek is de szépek. Akár elmélyedhetnénk tovább is a pimaszul olcsó sörök világában, de időt kell kérnünk. Nehéz napirendre térni, de nyugovóra mégiscsak ideje már. És milyen kényelmes az ágy, pláne egy kutyával is beborítva. 

Reggeli a szomszédos szenzációs helyen, ahol egy baguette nem lehet bagatell, de egy Croque Monsieur már csak teszi fel az i-re a pontot. Jókor és jól, hmm, semmi hiba. Amúgy a mai napra a svíčkovának, ennek a knédlivel társított cseh vadasnak a beszerzését tűzzük ki a zászlónkra. Előtte kulturális programokat iktatunk be Bogyóka elsőkörös hátrahagyásával. És akkor jöjjön egy ultimate brünni élmény, a mumifikálódott testek tucatjait őrző kapucinusok kriptája. Kinek bizarr, kinek máskülönben a legatraktívabb látnivaló, de mi sem teszünk kivételt, és alaposan körbejárjuk. Kellemes meglepetésként magyar nyelvű tájékoztatót is tudnak biztosítani, így azt skubizva vonulunk át a termeken meg-megborzongva a látottak fölött. 

Aztán épp ideje, hogy szembe jöjjön velünk négy öles fehér betű, ez a fotózkodásra termett BRNO installáció. Hát mi is betűrendbe állunk, amíg egy kedves idegen hölgy csinál rólunk néhány príma képet. Ráadásul közvetlenül a régi városháza épületéhez keveredtünk el, így csak felkaptatunk már a lépcsőkön ezért a valami pazar körpanorámás élményért is. Amikor aztán már a szívünkbe mar Bogyóka hiánya intézünk egy sietős visszautat hozzá. A mindezidáig börtönviselt kolleginánk túláradó szeretettel  és falrengető lelkesedéssel nyugtázza csapataink ismételt összevonását. Az etetést követően sodró lendülettel csatlakozik hozzánk. További felfedezésekre érett meg az óra, jószerével a meseszép belvárosnak a bűvkörébe kerülünk. Legelőbb megyünk toronyiránt. Az emblematikus, gótikus stílusú Szent Péter és Pál katedrális már a városba lépésünk első percétől fogva vonzza a tekintetünket, csábít, hogy közelebbről is szemügyre vehessük, igaz a kutya miatt csak felváltva. Zegzugos utakon és bájos tereken át hajtunk tovább most már a hasunk parancsszavára is az első lehetséges étterem és söröző felé, ahol végre ezt a híres skicovicát is megízlelhetjük. Szerencsénkre a Pivovar Pegas nemcsak, hogy rendelhetünk egyet, de hozzá milyet! Bőséges adag, tejszínhabba pöttyintett lekvárral, és a sörök is fullosak hozzá. A kellemes feltöltődés után továbbállunk, hívogat egy termetes zöld terület, a Lužánky Park, ahol újfent szabadon garázdálkodhat négylábú tettestársunk. Meg is tesz minden tőle telhetőt és vidáman lengeti szájában a frizbijét méterekkel előttünk. A park teljesen nyugis, sikeresen hozza a Városliget feelinget. Tekergünk jobbra-balra, hogy amíg még lehet Boggyer is futkározhasson. Aztán röpke italozás a teniszpálya mellett. (Ni, még debreceni kolbász is kapható!)

Visszafelé úton már készülünk további kricsmiket kipiálni az előzetesen kinyomtatott listából, így jutunk el Zelená Kočka Piváriumba, de sima Pivárium-ként is feldobja ezt a hangulatos galériával és sörszószékkel bővített sörözőt a google térkép. A hermelin nagyon megy a kiváló sörök mellé.

A Malt Worm nevű helyen pihenünk meg kicsit kártyázni, sörözni, no meg magyar szóba ütközni. Honfitársaink épp elkeseredetten kerestek volna ülőhelyeket, mi meg úgyis hamarosan továbbállunk már. Az átmeneti időt ismerkedéssel töltjük, már amennyire futja. Bogyó mindenesetre sikeresen a társaság központi figurájává válik percek alatt, ezt mondanom sem kell. Közben már közel a vége, még egy a magyar társaság által kihagyhatatlan ajánlatként lefestett helyet keresünk fel, ahol már csak leghátsó pult melletti bárszékeknél találni helyet. El is felejtettem péntek este van. Kellemes itt utolsóként jókat nevetni Mannerrel instagrammos képeken nosztalgiázni, miközben Bogyóka már rongyszőnyegként fekszik a lábaink előtt. Nem kell sok hozzá, és lehúzzuk a rólót, kimaxoltuk, amit ennyi idő alatt ki lehetett, meg ittuk és megettük, amit csak lehetett, a látnivalókról meg a hangulatról meg már ne is beszéljünk.. vagyis pont most tettem meg. Bye,bye, Brno.. Következő állomás Prága, de még aludjunk előtte párat.