How many people go for a ride
How many people never make it through to the other side?
If you can tell me I'll gladly listen…

A túrázásoknak elkötelezett egyletünk szentendrei áttétellel dél magasában érkezik meg Dömös községre, ahonnan a Rám-Szakadék már pikk-pakk elérhető távolságba kerül. Előtte azért a távolsági buszon majd' leforráz a sofőr rideg nyitánya, miszerint már van két kutya a buszon, és maximum ennyit szállíthat egyszerre. Látszik azonban szinte egyből, hogy a szigorkodás merő formalitás, és végül csak tovább enged minket a busz gyomrába. A meglepő erejű október közepi forróság egy órán át aszal minket, de a Duna bájosan tünedezik elő egyre többször. Visegrád megunhatatlan szépségű vonulatait követően már csak néhány megállónyira van Dömös, ahol is pöttöm úttörő társammal, Bogyófalvi Bogyesszával végképp célegyenesbe kerülünk. Persze elébb csak magunkhoz ragadunk egy-két dobozos sört a kisboltból, betájoljuk magunkat, de aztán már tényleg uccu neki! Nyomokban 'El Camino' beütésű ez a nagy zarándoklat. Valszeg megint megdől a négyzetméterenkénti turisták száma, jó fej kutyásokkal is kiegészülve, így hamar kezdjük is igen otthonosan érezni magunkat. 

Ebben az elénk kerekedett bokszutcában nem is kell sokat várni az első pihenőpontig, a Vad-Fa-Ló erdei büfénél állapodunk meg. A csapolt sör mellé rögvest egy kis labdázásra is megérik az idő, kiegészítő tevékenységként frizbi száll az égben, kutya röppen utána. Az idő egyre csak tisztul, le a széldzsekivel! Végül elszánjuk magunkat és nekivágunk. Az első sarkon egy szabadjára hagyott csacsi legelészik barátságosan, így óvatosságból rövid ideig visszaveszem pórázra Bogyókát, ám előzetes aggodalmam fölöslegesnek bizonyul. Bogyó szépen közeledik, semmi hirtelen mozdulat. Innen aztán rendesen beépülünk a turista-véráramba, elvegyülünk az egyre szaporodó létszámban. Ahogy közeledünk a Rám-szakadék kezdőpontjához már egészen besűrűsödünk, de elébb még egy kitérőt teszünk ehhez a bájos Szentfa-kápolnához. A gyors fotózkodást követően aztán visszatérünk a fő csapásirányra. A szabály egyszerű, a zöld turistajelzést kell követnünk mindvégig. Bogyókám a mászás és előretörés szakértőjeként surran is előre, libben át az előttünk vonulók lábai között, vissza-vissza pislantgatva a nyomába sem erő gazdijára. Így kezdünk bele ebbe nagyobb falatnak bizonyuló kalandunkba. A szűkebb részeken egyre sorra sorbaállásra is kényszerülünk, de a valamikori rozsdás vasláncokat, falétrákat mindenhol új, strapabíró alumínium korlátokra és létrákra cserélték ki. Ezek a mi kis sorvezetőink, a haladás tempós, felér egy alaposabb kardiózással is. A környezet meg folyamatosan letaglóz. Kitartóak vagyunk, hasítunk, mint a fejsze, és Bogyó mindenkinél kicsikar egy jóízű mosolygást. Az utolsó szakasznál olyan hágcsóhoz érkezünk meg, ahol megengedjük magunknak azt a luxust, hogy visszavonulót fújunk. Visszazsonglőrködünk hát a kezdőponting, majd a Visegrádi révnél komppal Nagymarosig, és vissza Budapestre. Ekképp majd’ mindegyik tömegközlekedési opciót is bevontuk a mai játékunkba.