There is a long way
Between chaos and creation
If you don't say
Which one of these you're going to choose
It's a long way

Kerek egy év telt el a blog útnak indulásától. Ezzel együtt emeltünk mi is a téteken anno Bogyókámmal, és váltunk a tudatosabban megvalósított, kutyabarát helyeket feltérképező, közös kirándulások lelkes híveivé. (Az alapképletből épp hogy a szabadság, és a ki- illetve átkapcsolódás élményét kilúgozó megszállottságig azért nem fajzott el a történet.) Gyakorlatilag az országnak a szélrózsa minden irányában szinte azonos találati arányban fellelhető megnyerő külsejű szegletébe bejelentkeztünk ezzel, hogy aztán rendszerint egy beható terepszemle és az első kézből/mancsból való élményszerzés aktusával már kicsit meg is szelídítsünk azokat magunknak. Így kerülnek fel az ismeretlen végtelenjéből háziasított "vad" turisztikai célpontok a megtapasztalás fényén keresztül a mi külön bejáratú térképünkre, és köszönnek már vissza sajátos ismerősséggel a visszapillantó tükörben, élménybeszámolókban, no és persze emlékeinkben.

Szóval készségesen helyeződünk egyfajta jubiláló hangulatba. Azt hiszem ilyenkor szokás egy kicsit megállni, és ha nem is egy üzleti beszámoló alaposságával, de valamifajta számot azért csak vetni a terv-tény elképzelések képzeletbeli egyenlegénél, lefuttatni egy belső auditot és elvégezni a szokásos éves leltározást is (megerősíteni, újra üzembe helyezni, leporolni, selejtezni, újragondolni, a megfelelő gondosság elvével). Na, és persze végignézni a „tabellán”. Az első bejegyzés hirtelen elszánással, de kellő eltökéltséggel összeállított „kezdőcsapatán” szinte még meg se száradt a digitális ténta. Aztán megvolt a kezdőrúgás, és egészen Tiszafüredig szállt a labda, hogy aztán havi két-három alkalommal újabb és újabb úticélok kapuját is célba vegye. Talán most itt a kispadon mélázgatva arra is sort kerítek, hogy az alkalom szülte számvetés mesterséges fényénél hunyorogva végiggondoljam, ugyan milyen ütemben is haladnak szerteágazó kirándulási terveink, mi merre, hány méter. Persze azt tudom, hogy ennek a blognak valójában nincsen különösebb jelentősége, vagy hatása, de jól is van ez így. Nekem továbbra is marad, amiben már jó ideje hozza a papírformát, egy saját márkás életelixír-pótléknak, ami megfelelő dózisokban aztán szép lassan ütős kis elegyé vált. Ha jól számolom legalább hármas összetételű ez a házilag kotyvasztott cucc:  üzem-, kenő- és adalékanyag is egyben>>>

1. Stabilan biztosítja az üzemanyagot a komfortzóna határátlépésekhez,
2. Kenőanyagot egy kutya legtermészetesebb, a kiadós séták, barangolások, és új terepek felfedezéséhez kötödő ösztönének valamint általában az emberi közegek kutyákhoz fűződő hit- és szabályrendszerével való összeegyeztetéséhez (jelentem akadnak még bökkenők, de számos pozitív, sőt kifejezetten lehengerlő példával is találkozhatunk),
3. Maga az írás, a blog szerkesztése pedig egyfajta mentálhigiénés folyamat, élet-adalékként szolgál.
4. Na, és persze ott van még az a bizonyos, az idők során kiérlelődött titkos összetevő is. 

A komfortzónánkon, a már jól belakott világunkon kívülre helyeződés magában hordozza az ismeretlennel (és sok esetben kihívást jelentő terepviszonyokkal, vagy körülményekkel) való meggyürkőzés bizsergető érzését. Azt érezni, hogy egyszer csak kezdünk ismerőssé válni valahol, ahol csupán a rutineljárás szerint begyűjtött friss tapasztalatokból, és információkból az elménk, ez a rutinos róka már elvégzi a munka többi részét, és ismerős érzést kovácsol, belakva, meghódítva egy újabb fertályát a világnak.

Szó se róla, erős volt a kezdés, az évadnyitó kiruccanás során a kutyabarátiság skáláján a képzeletbeli értékek erős mélyrepülésbe kezdtek, ami akkor még kellő tapasztalat, az utazási élmények összevetésének lehetősége, és harcedzett kezelési technikák hiányában a Seggfejométer és a műszarfal további  mérési adatainak létjogosultságáért kiáltott. Aztán ahogy Bogyó is már egyre jobban megszokja a világ elsőre szokatlan jelenségeit, kevésbé is veszi azokat fel. A csatazajok a múlt homályába vesznek. A kutyabarátiság mértéke mostanra már egyértelműen kenterben veri a negatív hozzáállások előfordulási valószínűségét, utóbbit a hibahatár közelében szokták elvétve észlelni. A szélsőséges értékek híján egyre kevésbé informatív pontozási rendszert így hivatalosan is felmentettem a szolgálatai alól.

 A BogyóStat adatai alapján:

1. A legtöbb karakterszámú blogbejegyzések (vagyis amikor jól megszaladt a billentyűzet): Tiszafüred (12,052), Szeged (9,429), és Városliget (8,063).
2. Ezzel szemben a legszűkszavúbb bejelentkezés a Gomba nevű községben és környékén eltelt kirándulásunk kapcsán született (2,575 karakter). 
3. A leggyakrabban alkalmazott címkék: Túrázás (24-szer használva, no hát ez hogy lehet?), Családias (22, Inkább családias helyekre jutunk el, mint barátiakra?), Baráti (18), Félnapos túra (17), Vártúra (10, Van még hová fejlődni, ha Magyarország valamennyi jelentős várát, várromját be akarjuk barangolni)
4. Legkutyabarátabb szállás: továbbra is a teljes kemping és az étterem területén is szabad bóklászást biztosító tiszafüredi Horgász és Családi Kemping - Panzió - Étterem Tiszafüred
5. A legkutyabarátabb vendéglátásban a Kutya Egy Hely nevű kávézó/bár és kutyanapköziben volt részünk.
6. A legnagyobb távolság megtételére eddig Pécs, és Szeged városa pályázhat, de idén biztosan meg nem állunk Bécs büszke váráig.  
7. Legkimerítőbb, és legmeredekebb túra kombinált kategóriába azt hiszem joggal pályázhat a Vaskapu-szikla megmászása. 

 Végezetül itt vannak ezek az esetenként kényszeresnek tetsző, agyonhajszolt szóvicc gyanús merényletek, komolyan vett komolytalanságaim az írói túlbuzgás terhét cipelve, melyek messziről, hunyorogva mégiscsak bocsánatos vétekké szelídülnek. Bízva az idő tisztítótüzében, remélem mindezek a kétesebb kreálmányok valamint azok írója is feloldozást nyerhetnek, és mint a személyes stílus kelléktárának egy-egy sutább, vásottabb, ám tagadhatatlanul szerves darabjai állják ki a végső nagy próbát. Higgyék el, nekem sem könnyű. De ha ez jön belőlem. Alapmenü ajánlatban (most akciós képzavarral), amíg a szókészlet tart. (A végtelenbe, vagy engem alkalmas formálójának vagy herdálójának). A szövegek több napos pácolása, előkészítése során még a legkörültekintőbb séfek sem vennének feltétlenül észre valami nem egészen odaillő dolgot egy készülő mesterfogásban, de jelen esetben remélem a fűszerezés elnyomja, illetve nem harapnak rá. Pikáns védőbeszédem érvényre jutását meg hagyjuk a profira, az időre. További mentség, hogy nem parancsra tettem. De attól tartok, ez kevés lesz. Én meg sok. De akárhogy is, a saját utas alkotói tevékenység szelíd sodrását a jó ízlés (és együttműködő partnere, a rehabot szintén többször megjárt szórakoztatási szándék) valamint a magyar nyelv bőséges vízének a helyesírás-bójákig szabadon lubickolható szabályai tartják reményeim szerint könnyűszerkezetes mederben.