Little darling, I feel that ice is slowly melting

Hihetetlen ez az így november végén is ennyire kirándulásra termett idő. Testületileg úgy döntünk hát (Bogyesz intenzív farokcsóválással voksol), hogy nekiveselkedünk a Norbi barátom által korábban már alaposan figyelmünkbe ajánlott Hajógyári-szigetnek, és nem is kell csalódnunk. A K alakú elemekből épített "K"-hídon keresztül bejutva hamarjában egy hatalmas terepasztal fogad  bennünket, beláthatatlan térrel. Látom már, hogy ebből elég lesz. Úgy értem kutyából. Nehéz visszaidézni a korábbi színpadokat és Szigethez fűződő kalandokat, szinte háborítatlan ez az új élmény. Nem is kell ahhoz varázsgömb, hogy tudjam mi következik. A helyzet félreérthetetlen módon kínálkozik szinte azonnal egy kis játékhoz, hiszen Bogyeszben szemlátomást nincsen tervezett elavulás. A tér egy szegletében letáborozunk, előkerülnek az aktuális kellékek. Figyelmeztetés, ez nem gyakorlat. Bogyó ismét csőre töltve, és kibiztosítva. A négylábon járó veszedelem ismét akcióban. Így egy darab ideig, míg rá nem ununk. Azt írták valahol, hogy a Szigetcsúcsnál még a Dunába is be tudnak menni az ebek, irány tehát az északi csücsök; nem úszhatjuk meg szárazon. És bingó. Konkrétan újabb inger-tenger, jóság szafari. A Galéria erdő ágpotyogással fenyegető veszélye sem tántoríthatja el az ember fiát, és kutyáját. Bogyónak nem kell kétszer mondani, hogy irány a víz. Egy szakszerű hasassal indít, és még jó párszor megmártózik. Közben megcsodáljuk az elénk táruló panorámát: a Dunát a rajta átívelő vasúti híddal, és az egykori Óbudai Gázgyár épületeit. A vízi hadműveletet követően elégedetten vonulunk el azzal a száraz ténnyel a tudatunkban, hogy bármilyen csodás műveleti terület is ez, sajnos nekünk kissé kiesik. Alkalmanként viszont, nagy energia-levezetésekre az egyik legbiztosabban beugró mentő-ötletünk lehet. 

Véd- és dacszövetségünk visszatér a tömegközlekedés bugyraiba, hogy egy pár hete már meglátogatni szándékolt, extrán kutyabarát helyre is beüljünk végre. Kutya Egy Hely Kávézó/Bár/Kutya napközi. Otthonos érzés keringet, ahogy az első pillanattól fogva levesz az albérlettől egyébként nettó tíz percre eső hely a lábamról. Át is adom magam az élménynek egy sör kíséretében. A tulajhölgy iszonyú kedves, kutyusával Dáliával még játszani is lejönnek, ugyanis az alagsorban a raklapokból épített ülőhelyek és asztalok mellett még egy kutyajátszótér is fogad minket. Hiperventillálni kell ennyi kutyabarátiság fölött. Bár Bogyó, ez a nyeretlen kétéves inkább csak a saját labdájára hagyatkozik, és szinte levegőnek nézi a szintén törzsgárdához tartozó vizslát. De szólóban is kiválóak, és ugyan öribarik talán nem lesznek (bár azért ezt se kiabáljuk el), nálam hirtelenjében szárbaszökken az a már most jóleső elképzelés, hogy munka után itt néha jó lesz meginni egy-egy sört. Vagy koktélt. Míg én még egy Cuba Librét szürcsölök, Bogyeska fáradhatatlan hajkurássza labdáját a minigolfpálya-zöld szőnyegen. A játék mindenhol játék alapérvénye hasít. Mindeközben teljes az elvarázsolódás. Aztán (egyelőre) ezzel zárjuk itt. Erősen visszataps gyanús egy élmény.