Well here's another place you can go
Where everything flows.

Looking through the bent-backed tulips
To see how the other half live
Looking through a glass onion.

Egészen Ceglédig engesztelhetetlen viharfelhők terpeszkednek el az égen, vészjóslóan ameddig a szem ellát (ellátva minket is némi aggódással). Bízunk aztán benne persze, hogy a délnek vett irány valamelyest csak kedvezőbb lapleosztással jár... Az idő ugyan nem, de az hamarosan kiderül, hogy a fokozódó éhség igazi felforgató elemmé tud ’dagadni’, valós veszélyforrássá egyébként egy komótosan induló városnézés legelején. Bogyó nehezen is tudja értelmezni ezt a valami hatásos betevő után kutakodó tétova keringésünket, és már-már matrózlázadást szít a megfeneklett helyzetben. Követelné már a labdáját és a normál üzemmenetet (ha karórát viselne, most valószínűleg annak lapját kocogtatná jelzés értékűen), de előbb még be kellene vennünk a Tisza Sport Hotelt. Ezt a távot még lábon kihordjuk, a szoba átvételét azonban egyelőre halasztanunk kell. Addig is egy hevenyészett, bár az elképzelésekhez képest mégiscsak méltatlan Fornetti-ebéd, de legalább az időjárás rendezi sorait, mikor az Erzsébet-ligetben elkezdődik a labdázásunk egy újabb örök rangadója. A liget körbejárását követően elrendeződünk a kollégiumi szobára hajazó ideiglenes támaszpontunkon miközben mind jobban az előzetesen kipécézett kézműves sörfőzdék vonzásába kerülünk. Az elsőnek bejelentkező állomás: a Maláta Beer & Grill nevű hely, ami egy kellemes, napos kerthelyiséggel is megkínál bennünket. Felhívás ugyanakkor keringőre és maradásra: kerülnek is elő sorra a Bogyesznek idecsempészett játékai. Repül a frizbi, akár az idő (ráadásul ki tudja hol áll meg). A szél fel-felhorkan ugyan, de arra visszakézből balkáni rezes bandák és karibi rapzeneszámok szólamai igyekeznek rácáfolni a hangfalakból. Milyen ígéretes lehet ez a hely egy nyári estén! Négylábú koloncom nem hazudtolja meg magát, egy hirtelenjében talált tollaslabda rituális kivégzését követően nyakló nélkül kanyarog keresztbe-kasul, alaposan körbeszimatolva, otthonosan belakva a teret. Ideje azonban továbbállni. Vagyis várjunk még, olyan jó cserbehagyásosan elütni itt az időt, ebben az egészen nyarat ígérő kavicságyas kerthelyiségben. Ráérősen emésztgetem csak a távozás gondolatát, amikor egy bugyuta olasz sláger foszlányai perdöntő módon  bírnak minket távozásra. Hol voltunk, hol nem voltunk.

A Cirmiben (becsületes polgári nevén: CIRMI Kézműves Gasztrokocsma) Salted Caramel Porter feledteti minden nyűgét a kéretlen dallamtapadásnak. Közben alakulnak beékelődő hiányérzetek is, de álljuk a sarat. Messze még a pihenő. Nyugi van. És Nyugi lesz is, mert eképp van aposztrofálva a következő tett helyszíne is. Nyugi Kert. Erre befizetünk. Örül a szívünk ennyi ebbarát helynek, ugyan egyik-másikójuk egyre magasabbra pakolt árakkal operál, vagy tán az inci-finci inflációs hatás már itt is bele-bele van kili-kalibrálva? Be is fészkelődik valami óva intő érzés, de az alapélmény mégis a kényelmesen berendezett miliő, a hatásos falfestmények, színes dekor  és a stabil minőségű sörkínálat. Ezzel és némi gyorséttermet vacsorával zárjuk a napot, ahogy a napunk már alkonyatba játszik. Csahosom nem cáfol rá magára, és menthetetlenül kezelésbe veszi a további két ágy patyolat ágyneműit is. A vegytiszta koszbitolás okán a kutya miatti éjszakánkénti 4000 Ft-os felárat is meg kell értenem.

A viszonylag korai ágybakerülés miatt (a reggeli egészségügyi sétáltatást követően) early bird-ként érkezem meg a svédasztalos reggeli asztalai elé, így szakrális mustrálást követően nekem lesz elsőként lehetőségem kezdetben elfogyhatatlan mutatkozó étvággyal nekilátnom a terülj-terülj asztalkának. A kínálatban a jól megszokott rántotta, virsli, kolbászkák, és a húsvéti hangulat jegyében sonka, torma, és kemény tojás is zöldségekkel. Két tányérnyi fordulóra vagyok jó, így is szokatlan ez ahhoz képest, hogy rendesen kihagyom, vagy jól kitolom a reggelizést. Bogyónak szalvétában szöktetett felvágott és sajt jár. Erre a hidegre közben csak nem számítottunk. Kopogtatás nélkül töri rá az ajtót a vasárnap reggelre. A kinti cidri miatt a nekibuzgolkodásunkat hosszan elnyúló tervezgetéssel odázzuk. Végül a Rotary tanösvény bebarangolása nyeri el a „napindító túravonal” címet. Egészen a Tisza-Maros torkolatig jutunk el embert/kutyát próbáló hidegben. A fák ajtók csikordulására hajaznak a fokozódó szélben. Bogyó lelkesen futkos előre a Tisza partján, és fedez fel új szagokat. Labdából is csak egyet ejt a habok közé. Járulékos veszteség, hiába siratja már utólag a víz seszínű tükrén át.     

Vasárnap lévén nem sok beülős helyre lesz lehetőségünk még így a délelőtti órákban, de a Dock Cafe-ban egy ír kávé és egy kiváló (cukormázzal és marcipánnal megspékelt) répatortaszelet csak segít irányba és hangulatba tenni. A szegedi ődöngés közben újabb építészeti remekekkel, szinte bárhonnan előugró szobrokkal találkozunk. A Szegedi Nemzeti Színház impozáns épülete előtti Várkerten át a szegedi várat csak kívülről tudjuk megnézni. Ám a bejárás amúgy sem tartott volna sokáig, a valamikor hatalmas épületegyüttesből az 1879-es gigászi árvíz hatására alig valami maradt meg, annak dandárját elbontották a város újjáépítése céljából. Így mára már csak a Vármúzeum és kőtár, egy vízi rondella a parton, valamint a vár déli kaputornyának maradványai emlékeztetnek az egykori erődítményre.

Így vergődünk el a buszvégállomásig, ahol éppen indul a buszjárat Makó felé. A szokott módon rendezzük el szájkosár ügyét, majd irány Makó (mely mint tudjuk, nincsen olyan messze mint Jeruzsálem). Jól beilleszkedik az eleddig nem látott városok sorába, hozzá a kedvező körülmények: a klíma is kezdi már összeszedni végre magát, és az ír kávé még mindig mosolyogtatja a gyomromat.

Közben megérkezünk Magyarország legvirágosabb városába, de ha elfelejtettük volna lépten-nyomon emlékeztetve vagyunk arra, hogy Makó a hagymáról is híres. Hagymatikum, a Hagymaház, Hagymavirág szökökút. Makovecz Imre (nomen est omen?) számos organikus épület megtervezésével gazdagította a városképet. A Hagymatikum gyógyfürdő mint valami kisvárosi sagrada familia hagymázas utánérzése, de akárhogy is rendkívül eredeti. Mellette az építész nevét viselő téren a Zenepavilon is az ő munkája, csakúgy mint az egyik helyi bölcsőde, általános iskola, uszoda, vagy a buszpályaudvar csavaros kivitelezésű épülete.

A helyi miliőt egy Matróz Büfé nevű intézményben kívánjuk magunka szívni. Kedves népek, Bogyót agárhoz hasonlatosnak ítéli meg egy helyi illetőségű. A sloziról áradozó fojtogató húgyszag azonban már bujtogat egy mielőbbi távozásra. Eccö csak uccu, nekivitézlünk. Allegretto. Némi játék még a közeli Petőfi parkban, majd a közben alaposan kiérlelt éhséggel érkezünk vissza Szegedre. Kipécézünk egy nem túl messze eső kutyabarát csárdát, hogy végre pontot tehessünk az obligát szegedi halászlé ügy végére is. A Pick Aréna, majd egy sárga minikönyvtár mellett vonulunk el (újabb Zola repül házi könyvtáramba).  

A vacsora a Kiskörösy Halászcsárdában kerül terítékre. Hatáshalász, giccsbe hajló csárdadíszletezés, fokhagyma- és csípőspaprika füzérek mentőövei sormintaként vezetik körbe a tekintetet osztozva naiv népies festményekkel, cirádás rámájú tükrökkel, falra idomított tányérokkal és butellákkal. Kékített terítők, ungarische vadromantika, üvegbe hímzett cégér-ponty még a wc-ben is. Amíg az étlap kínálatát böngésszük, ki más, ha nem Laár András jön épp kifelé egy meglehetősen idős úrral, és csak a megfelelő lélekjelenlétemnek köszönhető, hogy nem kiáltom el magam: „Jó estét Galla úr!”.

Brifkóval és halmokba rakott halételekkel egyensúlyozó pincér-archetípusok szaladgálnak fel-alá. Minden tüchtig, és külön dicséretes, hogy semmi „sziauramozás”, álságos libát együtt őrzős bajtársiasság mímelése, modoros urambátyám kényszerpertu, csakis a kimért távolságból hozott hűvös profizmus. Gond így egy szálka sem. Csakúgy ahogyan a kiválóan szervírozott halászlében sem. Dehogynem öttem meg. Ától cetig a halatozás olyan életerő-pontokkal lát el, ami kell is majd az újabb Tisza parti kecmergéshez, mert még valami utolsó merénylet csak kellene a gyomornak. Végül is a választás mangós sör beöntésre esik a Maláta nevű helyen (visszatapsolásra termett idő, meg hát pincércsaj is annyira kedvező kinézetű, meg hát..) Ez a szélcibálta kerthelyiség asszem végső nyughelyünk lesz pár sör és a jegyzet rendezgetésének idejére (az én szegedi szabadtéri játékaim). Így veszünk búcsút a hon harmadik legnépesebb városától. Aztán valami fesztivál és a csúcsra járatott nyármeleg csak visszaránt még ide egyszer.