A tél szavatossági ideje hivatalosan is lejárt. Az utolsó próbálkozásai olyan erőtlenek, hogy inkább csak szánalmat keltenek mikor a tavasz könnyedén kétvállra fekteti. Így aztán púpozott adag jókedvvel állunk újabb jelentős csavargások elébe, és még mielőtt bárki is kimondhatná, hogy  megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért , újra a Pilisben találjuk magunkat. Piliscsabától először a szemből egy jobbára ellövés előtti golflabda pózába merevedett  Gomba sziklához  érkezünk meg, majd ördögi terveink részeként a szomszédos Ördögoltárhoz vezet utunk. Egy kiszuperált katonai lőtér is csak túlmutat ...

Újra a Börzsönyben. Naná, hisz az elkövető mindig visszatér a tett helyszínére. Igaz ezúttal Drégely várán ütünk rajta. Ez a 13.században épült vár jobbára a Szondy György kirohanásának, és a két apródjának a történetét idézheti fel bennünk ("Hé Szondy, nincs egy kis apród?") , de a 444 méteres magaságban elénk táruló panoráma kapcsán még a sokat látott turisták is elégedetten dörgölhetik szemeiket, hogy ugyan nem egy hatásvadász piktor hatalmas vászonra kivitelezett műalkotásával van-e dolga. Kivetni valót a bevetési egységünk tagjai sem találtak. Ideális vasárnapi túra, amire érdemes egy entert nyomni.

Van egy parányi restanciánk kirándulásainkat illetően, de két gitárest is előzött a kanyarban. Február végén a lantot letéve aztán csak elkezdjük belelógatni a lábainkat a kirándulás egyelőre még kissé kihüledezett vizébe. A nyakunkba szedett feladatot - úgy alakul - csak félig-meddig tudjuk lebonyolítani, mondhatni alul reprezentáljuk magunkat. No nem a lelkesültség terén  (az a legutolsó népszámlálás óta  hiánytalan) , de a felkészültséget illetően (nyilván ami engem illet) . Mintha csak ünneplő ruhában indulnánk ganézni. Némi bölcs belátás után az eredetileg betervezett Salgóvár bevétele elmarad; a városi cipő nem veszi túl jól a mocsaras dagonyát. ...

Soron következő elvonulásunknak Budakeszi környéke biztosít terepet. Nagy erőkkel vonulunk ki a helyszínre a reggeli órákban. A csatlakozás, a lejutás is olajozottan megy. Maga az élmény meg kicsit olyan, mint a kötelező olvasmányok röviden könyv-sorozat volt anno a lusta diákoknak. Ez a Mária-szurdok úgy hat, mint egy gyors összefoglaló, valami bájosan vadregényes, miniatűr (körülbelül egy kilométer hosszú) , víz vájta kanyon, ráadásul ilyen könnyedén elérhető távolságra. Legismertebb képződményével, a Mária-kegyhelyként ismert sziklaegyüttessel igazán megkapó, lazán összehozható túraopció.

Visszaeső kirándulókként rongyolunk is bele az új évbe. Vitányvár megmászásának vitán(y)felül csábos ajánlatát nem lehetett várólistára rakni ebben a tavaszias télidőben. A hófehér mészkőből emelt 700 éves falak megkapóan és szívósan kapaszkodnak az ég felé. A helyi járattal megközelíthető tatabányai rugógyár megállótól nagyjából 3 km-re lévő várrom ugyan nem túl megterhelő nyitány, de azért jól eltelünk vele.

Némi aggódással ugrunk neki ennek az aktualizáltan téli környezetbe helyezett kirándulásunknak, de nem is a cidri miatt, hanem azért, mert Bogyó mostanában el kezdett sántítani. Mondhatni hamarabb utolérni, mint egy mindenkori politikust. Mégis erőt vesz rajtunk a bizakodás, ha csak egy olyan közeli célt lövünk be ezúttal, mint amilyen Biatorbágy. A kaptárkövek, a Szily-kápolna  (a név kötelez), valamint a Nyakaskő külön túraútvonalak végállomásai, így elkél a telefonos segítség és a Guri Serház biztonsági közbeiktatása, mint valódi forma 1-es boxé. Az elkövetők mindent bevallottak. Az ő vallomásukból szemezgettünk.

Többrendbeli, sorozatban elkövetett kirándulásaink egy újabb röpke fejezét Simontornyán bontakoztatjuk ki. A hétvégi enyhülés ez úttal egy minden nemében félnapos program formájában jelöli ki az újabb vállalkozásunk csapásirányát. Az aprócska Simontornyai várrom  meglepően kellemes időtöltéssel kínál meg minket; a kedves pénztáros, valamint múzeumi teremőr hölgyek számos érdekes adalékkal szolgálnak, majd a Sió menti partszakaszon múlatjuk az időt tanult kolleginámmal, ezzel az önálló légkörrel rendelkező mellékbolygómmal, ...

Most, hogy az ősz kezdi már leadni a műszakot, és átadni a gépsort tél kartársnak, szinte úgy érzem nekem is fel kell vennem a kesztyűt. Kozmoszom egyetlen Lajkájával, Bogyóval a régóta terveim között szereplő Memento Parkba vonulunk le, ahol jó darabig elszobrozunk az átkos időszakot az eredeti fennmaradt szobrokon, domborműveken, emléktáblákon keresztül megidéző kiállításon. Innen aztán két tanösvény is kecsegtet minket bájaival. A Tétényi-fennsík tanösvényt a szórványos előforduló lovaglók miatt (és Bogyesznek a lovak felé megnyilvánuló mérsékelten visszafogott ...

Hát újra bevetésen. Ezúttal egy kirándulási tippet megfogadva az  ősi temetkezési, kultikus helynek is   tartott  Holdvilág-árok nak vesszük az irányt; ez a soron következő skalpunk. Az ősz emberesen belehúzott, levelek színe-java szolgál nyirkos turista-szőnyegként, de az idő hozzá még elég emberségesen bánik velünk. Mindezzel együtt talán ez az idény eddigi legsikamlósabb története, már ami az út- és terepviszonyokat illeti. Az eltaknyolás lehetősége minden percben szavatolt, én mégiscsak a legvégén borulok meg. Jellemzően akkor alaposan. Mondom, hogy mocskos egy történet. Sejthettük volna már az első figyelmeztető tábla szavainak hitelt ...