Let me hear your balalaikas ringing out
Come and keep your comrade warm

I'm back In the U.S.S.R
You don't know how lucky you are, boy
Back in the U.S.S.R

A hétvége széria-kellékeként kerül terítékre egy újabb Pest környéki kiruccanás. A Kelenföldi távolsági buszállomástól közelítünk, és egy kézen megszámolható szempillantást követően már szállunk is le a Memento Park megállóhelyen. Az irányt innen el sem lehetne téveszteni, sőt rögvest hátra is kell hőkölni a Marx-Engels duó (mint holmi bizarr Lenin-McCartney szerzőpáros) nyitóképétől, de ez hamarosan kiderül még semmi ahhoz képest, ami a parkon belül vár. Szívélyes fogadtatás a jegyárusító bódéból, ami egyben a büfé és egy megkapó szuvenírbolt szerepét is betölti. Ez utóbbiból kénytelenek is leszünk majd egy posztert, valamint egy ígéretes Vörös Csepel munkássört is vételezni, annyira magával ragad a nosztalgia a végére. Egyből egy szabadon belakható és szelfibiztos Trabant képében ugrik elénk az élénk múlt. Bogyókám persze már egy másik, szabadabb kor gyermeke, nehezen értelmezi küszködésemet az autónak látszó tárgyba való befészkelődésemnél, és inkább sürgető a viselkedése a szoborpark alaposabb mustrája során is. Pedig a gigantikus, szocialista érát visszaidéző szobrok közötti ráérős kacsázást még egy fotó kiállítás és videó-vetítés is tetézi a parkkal szemben lévő barakkban. De tényleg nem tisztem az idő húzása (az amúgy is meg van már huzatva). A múlt megidézését követően (bár ami nekem belőle jutott az valóban csak a vége-csücske-karéja, valami konyhapulton hagyott maradék) már csak szabadjára engedném bájos utaskísérőmet, hogy kényelmesen ’hátra dőlve’ vonuljak tovább.

A legközelebb eső elágazásnál azonban kényszerítő körülmények hatására a Tétényi-fennsík tanösvény helyett, amely egy kihelyezett piktogram tanúsága szerint nyomokban lovagló közönséggel tarkított, inkább a Kamaraerdő felé vesszük a kanyart, egy pompás rajzú erdei úton, amit a Budafoki Víztorony látványa ural. Fogékonyan az újdonságokra iparkodunk az erdő felé. Elvétve már jönnek szembe a kirándulók és a kutyások, és úgy érzem meg is érkezett a vidámpark szakasz. Elő a frizbivel, rádióműsor-hallgatással elegy játszadozás indul. A térképen persze előzetesen valamivel hosszabbnak tűnt a pályaszakasz, de nem is terveztünk mára igazán nagy világmegváltó túrázást. A tanúvallomások szerint alig negyedóra kellett a az igazi bulis rész, a Nagyrét eléréséhez. Messziről látjuk, hogy ide sokan mások is kaptak meghívót. Lakmusz papírt merítünk hát mi is a soron következő élményekbe. Úgy alakul, hogy ez tökéletes etetési helyszín is lesz. Végre én is bekapok valamit, és a fapados tűzrakó helynél monstre játék bontakozik ki újfent. Drága Bogyesz remekel, egy percig sem zökkenti ki a végül csak megjelenő lovasok szolid parádézása, vagy a mind inkább felénk gravitáló gyerek focista utánpótlás-csapata. A játék örömittas attaséiként múlatjuk az időt, mintha már nem is lenne délután. Egyszer aztán csak becsengetnek nekünk is...  Hosszadalmas hazavergődés van még hátra, de az biztos, hogy Budapest egy újabb szemrevaló szegletét sikerült megtalálnunk. Az időutazós nosztalgia-túra meg hozzá csak hab a tortán. (Vagy meggyszem a hab tetején. Vagy csokireszelék a meggyen. Vagy némi savanyúság,nyomokban keserűség. Mindenesetre ennyi idő távlatából már talán  szelídültebb ízvilág)