“Daylight is good
At arriving at the right time
But it's not always going
To be this grey”

A Déliből Biatorbágy olyan röpke idő, hogy épp csak a leszállás előtti pillanatokban érkezik a jegyeket érvényesíteni igyekvő kalauz, de mi már neki is duráljuk magunkat a Füzes-patak völgyének, amit a térkép szerint Biatorbágy zöld szívének is hívnak. Bájos. Közben a kerítések mögötti kutyák úgy tűnik nincsenek egy hullámhosszon Bogyókával, és egyre-inkább heveny interferencia alakul ki. A nyugalmat megzavaró képsorok ideje alatt azonban versenyistállónk kiválósága nem zökken ki a szerepéből, és méltóságteljesen vonul előttem. A vasúti viadukt termetes ’asztallábai’ között még pózol is egyet a kamerának, majd utunk tovább vezet egész a kisváros széléig, ahol aztán egy váratlan fordulattal élve a műút földútra vált. Innentől aztán szabad a pálya. Ez az a drámai csúcspont, amikor az én kis Djangom végleg elszabadul. Szóval bebikázzuk a motorjainkat, usgyi a Szarvashegyi szabadidő park felé. A csoda is megtörtént kicsiben, Bogyó sántikálásának a hirtelen kelt vágtázás közben már híre-nyoma sincs. Aztán a bolygók együttállása is kedvez nekünk; mégsem annyira elviselhetetlen még a hideg, vagy ami fő, esőzés sincs (ez mostanság még a tél hivatalos védjegye). Menetközben elvétve kutyás turistákkal találkozunk, de zömében egyedül szeljük az erdei utakat a módjával terhelő terepviszonyok között. A sárga turistajelzésre ráfordulva aztán egyre csak meredekebb a pálya, már ami engem illet. Lelkes négylábú szaktársam könnyűszerrel rövidíti a távolságot a hamarosan előbukkanó kaptárkövekhez. Egyszer aztán én is csak fotókészítéshez- és pillanatnyi szusszanáshoz alkalmas távolságba kerülök a Kő-hegy déli oldalán kelet-nyugat irányban elterülő mészkővonulat szikla-óriásaival. Innen egy jólirányzott U-kanyarral térünk vissza az első alkalmas kutyaétkeztetési bázisponthoz, amely mint gyorsan kiderül frizbi reptetési-, és labda-hajigálási alapbázis is egyben. Az elsőre elvétett Szily-Kápolnához vezető kaptató újabb kihívásokkal kínál meg, de ez az ellipszis alaprajzú klasszicista sírkápolna csak megér egy misét.(Képzavar bezárva.) Azt hiszem az újabb mérföldkő a Guri Serház lesz, amihez a magaslatról történő leevickélést követően újra a város felé vezet az utunk.

És ez a Serház a kínálat dolgában nem viccel. Van itt minden, ami csak a csövön kifér. Előbb egy kellemes lágerre, majd karácsonyi sörre fűzök rá, miközben a pultos csajok Bogyót jutalomfalatokkal látják el. Még elvitelre is kapunk belőle. Bogyó szemlátomást élvezi a megkülönböztetett figyelmet. Előbb ugyan vonakodik a hirtelen kelt kedveskedésektől, de mit van mit (t)enni alapon ében amazonom csak nekilát a nyammogásnak, amíg én a sörvariációkkal bíbelődök. Aztán ahogy ismételten naprakészen állunk, jöhetnek az újabb megmérettetések. .Nyakas-kő: vigyázz, kész, ajajj..! Egy órás utat vetít előre a telefonos tervezés, amelynek egy hangulatos temetői kitérő valamint egy országút menti csapatás is a szerves része. Így kavarodunk tehát végül is el a Füzes-patakon túl a Nyakas-kő alatti parkolóig, ahol már előrehaladott állapotban vagyunk. Indulhat is a buli; a rajthoz áll a két játékos, és ebben a percben elindul a második menetet jelző gong-ütés. Bogyó bele is húz, szedi a métereket megújult erőkkel. Nyomokban követem. Még kevesebb turistával találkozunk közben, sőt van hogy csak a hangjukat halljuk valahonnan messzebbről, elvontan. A Nyakas-kő szimpatikus halmai váratlanul ugranak elő. Újabb western-filmes környezetbe rendez minket a környezet, és az én kis szerecsen Pokahontaszom alaposan be is lakja a díszletet. Egyet pislantok és már öles távolságból pislant vissza rám. Itt kicsit el is időzünk, mert a látkép elég tetszetős kivitelezésű, és egy újabb etetés is megérett két labda-röppentés között.

A visszautat aztán már jobbára érzésből hozzuk le, karcolva még az impozáns Madárszirtet, és a stílusosan elkeresztelt Turista úton hasítva.  Bogyónak közvetlen összeköttetése van a szívemhez, így akármennyire is teper a karaván legelején, egyre-másra visszafordul, rámnéz, bevár. Egy a youtube-ról eregetett rádióműsor már kellemes levezetésül szolgál ilyenkor, míg végül újra ismerős környezetbe rendeződünk. Sorra hagyjuk el újra a viaduktot, Biatorbágy zöld szívét, és a többit, hogy végül egy záró bohózatként még Bogyó elhagyja a vasúti állomás várótermében az addigra alaposan lestrapált teniszlabdáját. A viszontlátás katartikus élményét azonban még sikeresen beszorítjuk a vonat indulása előtti pillanatokba. Így lesz talpig kerek a történet, és Bogyó mosolya is őszinte a röpke visszaút, és a nap további részére.