When I find myself in times of trouble
Mother Mary comes to me
Speaking words of wisdom, let it be

Budakeszit leginkább a Széll Kálmán térről lehet becserkészni, arra alkalmas BKK vagy Volán járatokkal. Az út elég hegyvidéki, így jobbára nem a nevetéstől rázkódunk a buszon. Bogyókám olykor-olykor majd kitér a hitéből, de töretlen lelkesültség csillog a szemeiben, miközben a sarat állja. A leszállásunkat követően az első mellékutcán tiszteletünkre felcsendül a község kutyáinak hagyományőrző énekkara. Könnyekig megható ez az ünnepi készültség és kitüntetett figyelem. A megkülönböztető jelzést adó kutyaszirén-had aztán csak elkopik, és a város taccsvonalát elérve az Angyalok Királynéja-kegytemplomtól meg is kezdjük a túrát. Itt ugyanis egyszerre csak, minden átmenet nélkül érkezünk meg a természetbe. Ezt egyébként a Makkosi-rét tájékától fürtökben elő-előtünedező turistacsoportok, és a kisebb – olykor kutyajátszópajtásokkal is kiegészült – 4-5 fős csapatok is jelzik. Itt végre nyomokban előtünedező szolidan meghintett hótakaró is kíséri azt utunk, de ez a váratlan arcunkba vágó túrázó-tumultus egyre inkább mellékutakra terel minket. A Magaskői kőfejtő és kilátópont felé vesszük az első lépéseket, bár van hogy Bogyó dafke nem arra indul amerre irányt mutatok. Sorra előkerülő játékai azonban megfelelő terelőbójaként is hatnak, így csak befutunk az első etap célállomásához. A Magaskői kilátópontról aztán rögvest messzire vetjük a szemünket, és ha már itt jártunk arról a padra kifirkantott üzenetnek is tanúbizonyságot kell tennie.

Feketén foglalkoztatott kolleginám úgy hasít előre a vezényszót követően, hogy szép lesz utolérnem. Főleg izgalmas, ha balról bekacsint egy lovagló szakasz. A közvetlen találkozást talán inkább kihagynánk. A következő kurta és enyhén ívelt szakasz a Budakeszi erdő déli lábánál töppeszkedő Szent Mihály-sziklához vezet el minket. Végvári-szikla névre is hallgat. Röpke időre köti le csak szerecsen társamat, így a telefont újra segítségül hívva korrigáljuk utunkat az egészen erdei öbölbe húzódott Mária-szurdok felé.

Itt aztán résen is kell lenni, alig valami szempillantás és keresztül is jut az egyszeri túrázó ezen a bájos hasadékon. Viszont kétségtelenül tömény, és ütős az élmény. A "öböl"-szakasz elején még némi izgalmakat a maximumra tekerő urbex élmény is befigyel, hátrahagyott kertes ház kalandparkja csábít minket röpke felfedezősdire. Kibelezett kocsik, és ház bugyraiban merülünk alá, majd folytatjuk a varázslatos útszakaszt. A szurdok a közepe táján látványosan behúzza a hasát, parádés látvány fogad. A sziklás kegyhely aztán egy valóban etetésre termett helyszín. Mielőtt kitörhetne egy heveny éhséglázadás gondoskodom Bogyó őrosszasága élelmezéséről. Némi játékidő mellett előkerül tehát a terülj-terülj-asztalkám. Azt hiszem épp ideje volt. Innen már csak egy hosszú lépés az Amnesia Söröző a visszaindulás előtt. Azt ismerik, hogy Szicsó és Bogyó bemennek a kocsmába. Hát ez volt az. Tipli vissza Pestre, hogy a Keleti tőszomszédságában lévő Guri sörözőben még egy szimpatikus (Szi)csókával is szemezgethessünk a kirándulást hivatalosan is berekesztő sör társaságában. Na, és ez nem vicc.