The leaves of brown
Came tumbling down,
Remember in September in the rain.
The sun went out
Just like a light,
Remember in September in the rain.

Meg se várjuk, hogy Tatabányán landoljunk, mert a telefonos navigáció előzékenyen megsúgja, hogy hol lesz érdemesebb megválnunk ettől a Győrig tartó személyvonattól. Alsógallától viszont még így is egy alaposabb talpalás vár ránk. Bogyó úgy húz, hogy azonnal megtenném tétre-befutóra. Feszegeti a határait, ami főként még a póráza fesztávjában ölt testet. Átkelés a népszerű humoristáról elnevezett patakon, és aztán jöhet egy igazán fajsúlyos túraszakasz. Nehezített pálya, vaskos próbatétel, hisz aligha gyalogosoknak szánták ezt a csak az autóút peremén kivitelezhető küzdelmes etapot. Az út az 1-es főutat és az M1-es autópályát is keresztezi. Utóbbi esetében egy felüljárón kelünk át, de az adásunkat csak meg kell szakítsuk már az első mellékútnál, hogy Bogyesz energia-levezetése is megtörténhessen. Szóval csapásirányt váltunk, eltérve az eredeti tárgytól, hogy elzsizsegjünk egy kicsit. Megy a hafannana, máris pozitív érzések keringőznek bennem. Kihagyhatatlan ziccer volt ez, de nem vacakolunk tovább, folytatjuk a nevére mind inkább rászolgáló Panoráma úton, ami végül egy termetes parkolóban és látogatóközpontban merül ki. First class élmény. Szívrepesztően gyönyörű hóbelevanc. Erre kronológiai sörrendben megiszok két sört. Jó ritmusérzékkel érkeztünk amúgy a turista-forgalom legjavához. Ezért kicsit meg is próbálom Bogyót takarékra venni, de ő ismételten felvette a nagybani játék üzemmódját. Tudása legjavát beleteszi az elkövetkező percekbe, hozza a papírformát. De ha már másodszorra is ennyire rajta vagyunk, hogy lemerítsük a zsebtelepeit, akkor már meg is etetem a kishölgyet a barlang bejárása előtt. Majd innen folytatjuk.

A következő napirendi pont előtt azonban jöjjön még ez a figyelemre méltó, testes szárnyas jószág, a Turul-emlékmű. Jóideje már, az 1907-es átadása óta sasolja Tatabánya látképét és a Vértes hegységet. Ennek a fényes panorámának mi is leszalutálunk. A karmai közt Árpád kardját tartó és a fején koronát viselő turul közel 15 méteres szárnyfesztávjával Európa legnagyobb fémből készült madara. Idézet vége (ám az igézetnek még egy darabig nincsen). Aztán a kilátóponttól egyértelműsítő jelzések, profi turista-terelgetés van hadrendbe állítva, szóval seperc alatt eljutunk a cirkuszi sátor nagyságú barlanghoz, ahol már a hirtelen előállt „manézs” legújabb és legfényesebb csillagaként méri fel a terepet Bogyó. Ez a kiterjedt tánctér valóban hatásos, nem különben a kutyám, amilyen  könnyűszerrel veszi a mészkőből formálódott lehetetlen lépcsőfokokat, míg a többi turista csak vesződve küszködi le magát. Az egyetlen termes barlang méretei magukért beszélnek: 45 méter hosszú és 18 méter magas a csarnok. Erdei útra vergődünk innen, mert a közelben még adatik egy pöpec látnivaló.

A veretes Ranzinger Vince-kilátó ostromlásában négylábú kollégám csak ímmel-ámmal veszi ki a részét, félúton visszafordul, így egyedül jutok fel a csúcsra. Mire lekászálódom addigra meg már népes rajongótábort fejlesztett Bogyó maga köré, épphogy csak autogrammot nem osztogat. Stabilan állja a gyereknyüzsgést, és üzembiztosan hordozgatja vissza a megreptetett játékait. Csodák csodájaként vonulgat, illeg és billeg, de nyeregben van. Sorra futnak be a félszeg kérések, hogy eldobhassák neki a frizbit, vagy hogy simogathassák nyakra-főre. Házhoz ment a simogatásért. Aztán csak nyakunkba vesszük a visszautat a kilátópont étkezési kilátásaiért. Indulhat a beetetés: megnézzük mennyi itt a várható ételtartam. Extra hot-dogra esik a választás, ami megfelelően hatásos éhség-űző sörrel megkísérve. A kiszolgálás kedves, motoros és családos turisták köreiben öblögetünk, eszegetünk. És tekintettel a visszaút másodpéldány jellegére, a 'game overt' itt be is jelentem.