Oh, komm doch, komm zu mir
Du nimmst mir den Verstand

Történetünk egy újabb kiadós hőségriadó idején veszi kezdetét, és kiindulópontjául a nyugati országrészekre specializálódott Déli pályaudvar szolgál. Egy esetleges, újabban közkeletű hídfoglalást is belekalkulálva idejekorán nekilódulunk Bogyó szaktársammal. A Déliben aztán adott egy vonat két szerelvénnyel; az egyik a dunaújvárosi a másik pedig a dombóvári tagozat. Gyorsan próbálom megfejteni, hogy a két szerelvényből ugyan melyik-melyik, de csak óvatos találgatásokba bocsátkozik itt az utazóközönség, a ledes kijelzők is csak egy húron pendülnek, és ugyanazt mutatják. Tapintható a zavar az éterben. Meg kell várni a kallert, vagy még most a peronról a füleink hősies hadrendbe állításával kisilabizálhatjuk a frankót? Az izgalmas elrendeződést követően aztán majd’ három óra az út Dombóvárig, onnan vonatváltás Pécsig, majd busszal repesztünk át az orfűi csobbanások és a leendő szállásunk helyszínéhez. Mi sem egyszerűbb. Mondhatni smafu. Bogyókám mindvégig szalonképesen viselkedik és tűri a végeláthatatlan kilométerek szelését a legbensőségesebb szauna-szeánszokat idéző vasúti kocsikban. Pécsett ki is hagyjuk az első adandó távbuszos opciót, hogy a térképen előre kiskubizott zsebkendőnyi alapterületű kutyafuttatóban még hadd csihadjanak az addigra már alaposan megtúráztatott kedélyek. Aztán Orfűig az autóút a  legmerészebb szívhang-görbékre hajaz. Hozzáteszem nekünk is kihagy a ketyegőnk egy-két élesebb kanyarnál. Bogyó azonban továbbra is emberesen állja a sarat. Amikor aztán végre landolunk, érkezik egy kisebb kellemetlen meglepetés: úgy tűnik, a mobilszolgáltatóm is szabira ment. Fogta magát, kiloggolt, szóval aznapra felejtő a Vodafone üzemszerű szolgáltatása Orfű környékén, így a szállásadó felé a telefonos bejelentkezéssel is hiába próbálkoznék. Folyamatos oda-vissza csörgetési kísérleteink zajlanak bájosan, kétségbezuhant mobilnet-csiholási szándékkal spékelve. És lőn, egyszercsak pillanatokra még visszatér a mobilnet, hogy a szálláshely pontos helyét még belőhessük. Becsörtetünk hát a feltételezett kertkapun át, és lelkes hahózásomra egy kedves idősebb hölgy kászálódik is elő a hátsó traktusból. Innen aztán a már régen múltba veszett német nyelvtudásomra kell hagyatkozzak, minthogy a szállásadónk kizárólag németül beszél (némi angollal, magyarral, valamint az Activity játékból kölcsönzött bensőséges kéz- és lábjelzésekkel vegyítve azt). No persze kissé akadozva, de megértjük egymást. Pár perc alatt rendezzük megviselt sorainkat. Bogyó a kezdeti izgalmakat követően megbarátkozik a vendéglátónkkal és a tágas lakrészünkkel, ami minden várakozásunkat felülíró (különösen, hogy csak mi vagyunk vendégek, és az apartman előtti kertben így szabadon bármikor garázdálkodhatunk majd a potya időkben). Hozzá itt estére virtgli karácsonyi díszkivilágítás uralja a terepet. Egészen meg is zavarodna bárki, ha nem csorogna róla egyfolytában még este is a víz. Donnerwetter! Nagyon odatették a hangulatot, kívül-belül meggyőző, és szinte ismerős-otthonosan marasztaló. De mégiscsak ideje  lesz meglépnünk, hatalmasodik el rajtam. Szóval négykor egy életmentő zuhanyzást és egy laza összeszedelőzködést követően már a part melletti bárban szürcsölöm ezt az „Agyzsibbasztó” fantázianevű koktélt az egyre inkább bármire elszánt hűséges csahosom társaságában. A tó látványa egyre csak csobbanásért kiált, és Bogyesz is egyre kevésbé tudja már visszafogni magát a nem kevésbé agyzsibbasztó kánikulában. A rum alapú koktél izgalmas kombinációt formáz a csapolt sörrel. Stílusosan teszi fel az i-mre a pontot egy ilyen meleg napon. Most már tényleg csak egy alaposabb fürdőzés várat magára, de azért ezt az opciót (Tópart-Piknik Terasz) a bájos kiszolgáló személyzettel feltétlenül evidenciában tartjuk a későbbiekre.

Ünnepélyesen bejelentkezik a pillanat, hogy végre szabadúszók legyünk. Közvetlen a bártól egy fahídon szenzációs kis elhagyatott százholdas pagonyra érkezünk a szintén zenész társammal. Örvendezek a telefonomba valamikor be-beplántált bárminemű zenének és a strapabíró hordozható hangszórónak. Joy Of Missing Out. Bár a telefon használat valóban csupán a fényképezőgép és erre az offline zenei szolgáltató funkciókra töpörödik, de lehetne kívánni most ennél többet? Talán még a korábban a boltból beszerzett hideg söröket, a kedvenc hetilapomat, meg azt a sok rég óta elolvasni kívánt kinyomtatott tartalmat, de azok is előtűnnek sorra táskám bugyraiból miközben a plédre rendeződünk. Kimeríthetetlen élmény cunami ígérete. Bogyót máris viszi a lendület, hisz az ilyen kirándulások során rendre előválogatott játékai most sem maradhatnak el. A pillanat díszletei hozzá megfelelően hatásosak: egy bánatában felfordult csónak mellet verünk tanyát sűrű nádasok közötti foghézagnál. Kenu, csónak, más turista csak elvétve kavirnyál errefelé, nem is nagyon akaródzik kibogozódni ebből az állapotból jó ideig. Fürdés-játék körmenetek mérsékelt bódulatban, mígnem az egyik fordulónál csak elér a komisz végzet és elbán velem egy a talpamat alaposan kettészelő kagylóhéj formájában. Nem szenvedhetem az ilyen orv merényleteket, de egy hét sántikálás és a Betadine kúra majd csak összeránt. Az éhség ráncibálhat csak ki bennünket, bajjal-üggyel sántikálunk hát át a szintén tavaly felfedezett Muskátli étterembe. 

Az étterem alig változott egy év alatt (nem megrögzött szokásuk amúgy sem, ha bevált a placc), de most szemlátomást sokkal többen vacsoráznak itt. Megnyerő a felpörgés és továbbra is maximálisan kutyabarát a hozzáállás. A szintén kutyásokkal ilyenkor már-már cinkos az összenézés. „Tudom, hogy tudod, hogy milyen”. Szóval végtére ebbe a szellembe szellemülünk át egy nyitó feles és egy pazar kézműves sörből vételezett első kortyokat követően. Közben rutinszerűen hozzák a vizet az udvarhölgyemnek, és érkezik a nagy betűs étel is. Rántott karajszelet hasábbal, házi csalamádéval. Talán kommersz megoldóképlet a korgó gyomornak, de hibátlanul egyenesbe rak. Erről ínyenc előkóstolóm, Bogyka is meggyőződhet, ahogy lopva megkapja a maga kis fejadagjait (amire újabb megértő pillantásokat váltunk a szemközt helyet foglaló kutyás párral). Érzem is nyugodt este elé nézünk, egy komoly megterhelést szavatoló holnapi nap előtt. Szégyenteljes ez a hamari jóllakás, de rövidre fogom. A sztorit és a pórázt is most már (meg úgyis a rövidre fogom, hogyha így viselkedem). Közben a szálláshely karácsonyi kivilágítást imitáló külsőbe fordul át, már csak levezető labdahajintások a nyugovóra térés előtt. Biztonsági mentést készítek a plédből az ágyra Bogyó  koszbitolási kísérletei ellen, és aztán úgy bealszunk, mint ahogyan az egy erre vonatkozó nagykönyvben valahol tutira meg lehet írva. (zzZ..zZz).

 A reggeli beszerzését, és az egészségügyi sétát követően az Orfűt Pécsig megjáró rali járat megint rákezd Bogyókám lelki nyugalmának a kizökkentésére. Az elmaradt reggeli tornájához újfent kapóra jön a pécsi buszvégállomás közelében lévő kutyafuttató. Hiába, rá kell gyúrni az újabb buszos megpróbáltatásokra. Aztán csak nekilódulunk ennek az alig várt Siklósnak. Elsőként kívülről körbejárjuk Malkocs bej dzsámiját, ha már képes volt és itt maradt nekünk a 16. századból ez az iszlám templom.

A már a nevével is incselkedő Napközi Sörözőben majdhogynem örökbe fogadja egy bájos csapos hölgy életem négylábon járó huncutságát. Mégis uccu neki, a vár már tényleg csak pár száz lépésre. A felnőtt jegyet 1900 forintért mérik (a kutyának bezzeg semmi). De hadd okuljon csak, lesz is rá időnk. Elsőként átkelés a barbakánon, és innentől kezdve kezdem elveszteni a fonalat. Az egész vár a korábbi vártúrás tapasztalatainkra alaposan rácáfoló épségben áll. Akár el is laknánk itt egy jól meghosszabbított hétvégére. Kínzókamra az antrénk - elképesztő kreativitás már akkor is az emberek kínzására. Tartalmas, korokon átívelő, színvonalas kiállító termek követik emeleteken át. Bogyó, mint félhivatásos kutyajáték specialista, és tesztelő megkülönböztetett figyelemmel szemléli a különböző korok tornarendben felvonultatott fegyvereit, de a kiterített róka és medve bundákat is szakavatottan illatolja, amíg én jobbára a fotókat lődözöm. Panoptikum életérzés lopakodik elő néhány teremben, aztán valami időkapun is átlépünk, ahogy megyünk mind feljebb, újabb és újabb emeleteken át. Elébb még az első nagy verekedés kiállítása, majd a II. világháború emléktárgyai. Nagyon alapos és hosszas skubizás maradna rám, ha nem sajnálnám meg Bogyeszt, és a mellvédekről elejtett panorámaképek becserkészését követően ne vinném ki a külső várrészbe, a sétányra immár póráz nélkül.  Jó itt még elidőzni, és így is tennénk, ha a jól befűtött júliusi klíma nem győzködne folyton a tóhoz való visszatérésre. Tényleg egy utolsó fagyizás Bogyóval mielőtt visszakecmergünk a távbuszozás semmihez nem hasonlítható élményeihez, és a megmerítkőzés előtt is valóban csupán egy utolsó bográcsgulyásozás. Illetve, ez az ejnye hogy is becézték, Agyzsibbasztó, vagy Agyhalott, vagy Agylob koktél. (Hogy lehet, hogy csak a csapos lányra emlékszem?). Hosszan frizbizünk még, aztán a végére Bogyó már egy dobásból kimarad. Hiába ő a lelkem klaviatúrájának a legpeciálisabb karaktere, valakinek az alvó üzemmódot is be kell nyomnia.

​