Everything is closed it's like a ruin
Everyone you see is half asleep
And you're on your own you're in the street
After a while you start to smile now you feel cool

Tékozolható óráknak helye itt most nincs, aktuális terepmunkánknak idejekorán nekilátunk, főleg hogy a Csővárról visszainduló buszjáratok száma enyhén szólva is korlátozott. Így óvatosan kell majd eljárni az idővel. Előre növesztem már a téveszmét is, hogy majd bizony kapkodni, rohanni kell, ám a valóság folyton kész rácáfolni bármi előzetes elképzelésre. Erre képezték ki, és szemlátomást jó formában van. Valósággal virít. A nyáridő viszont megcáfolhatatlanul itt van: tíz órakor már olvadozunk a vonatszerelvény-terráriumban, mégis olyan ígéretesnek mutatkozik ez a mai nap. Okosan felkészültünk hideg élelemmel, folyadékkal, mert bárminemű alapos ránagyítás után sem fedeztünk fel éttermet vagy kocsmát a térképen. Csak egy horgásztanya fog tudni majd segíteni rajtunk, mind a tervezett maradék idő kitöltésében, mind a töltekezésekben. Ám előbb még meg kellene mászni ezt a fene nagy hegyet, hogy megszámlálhassuk a csővári várrom diribjeit és darabjait.

A semmitmondó falut könnyűszerrel hagyjuk le, és bár se kocsma, se közért sincsen, köztéri edzőpálya feltétlenül szükségesnek ítéltetett a falunak. Élettelennek ható, sivár tájék ez, emberrel is alig találkozunk a faluban, vagy a túraútvonalon. Négylábon járó jobb kezem, Bogyesz így csak velem kell majd beérje. Túrakész alakulatunkat ez nem zavarja, sőt. Előbb még bemelegítünk jobbik felemmel egy mi másra, mint frizbizésre alkalmas parkban. Aztán a kilövési engedély megadva. A Rákóczi úton és a Sinkár-patak nyomvonala mentén bár elsőre egyszerűnek tűnik a feladat, egyszer csak az erdei ösvény közepén dőlésszöget kell váltani a telefonos térkép súgása szerint. Ez már valóban meredek, érzem ahogy nagy elánnal nekieredek. Az a fajta, amikor a tüdő kiköpésének az esélye exponenciálisan növekszik minden egyes küzdelmes méterrel. Ebben az élmény-selejtezőben úgy tíz lépésenként önkéntelenül is meg kell állni, hacsak nem akarjuk, hogy időnek előtte elvigyen a krampusz. Ez azonban egyelőre nincsen napirenden. Közben a vár már olyan közel, szinte tapintható távolságban. Többször is forgalmi akadályokba ütközünk, és egy gyors lefolyású pánikrohamot követően már-már azt hinném, fel kell adnunk... de végül egy tisztásra érünk, ahol a vár történetének ecseteléséül szolgáló információs tábla már megnyugtat: helyben vagyunk. 

A lihegés-maraton is alább hagy végül, hogy kilátásba helyezhessük végre a kilátás élvezetét. Kegyelmi pillanat ez, a látvány gyógyírként hat az elcsigázott túrázóra. A lankák, az erdők-mezők, és a távolban szelíden meglapuló falu kizoomolt látványa kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben orvosság ilyen megdolgoztatott állapotban. Mindazonáltal a vár megmaradt részletei a burjánzó növényzet ölelésében már csak a fantázia alapos megdolgoztatása árán képesek felidézni a valamikori hőskorszakot. 

Lefelé már egyenes vonalú, egyenletes mozgással közlekedünk, néha egészen tempósan nekizúdulunk egy szinte már borítékolható bokatörés ígéretével. Visszafelé a kocsikerekek vájta mélyedésekben megmaradt esővíz iszappakolás-kúrává avanzsálódik Bogyó szemeiben. De mit is tehetne csórikám mást. Alapos kezelésbe vett minket ez a teljes erővel berobbant nyár. Innentől kezdve aztán az idő végképp bő lére van eresztve. Igaz ez a  vízkészletünkről már a legkevésbé sem mondható el. Vízválasztó helyzet. Szerencsére egy helyi leányzó éppen egy a szomszédos kerítések mögüli börtönszökevény-kutyát igyekszik begyűjteni, őt kérdezzük meg fel tudnánk-e töltetni megcsappant palackunkat. A kerti csapnál aztán ennek hálás szívekkel eleget is teszünk, és a busz visszaindulásáig  még mindig végtelennek mutatkozó idő aktívabb felhasználása végett egy közeli horgásztó felé veszünk irányt. Libasorba fejlődünk az országúton, szól a zene, fokozott hangulatban landolunk a Barina horgásztónál, ahol büfés szálláshely is van. Vitán felül horgászparadicsom, nyugodt, családias, hangulatos placc, az hótziher. Persze megszállni nem fogunk, és melegkonyha sincsen (csupán jégrém, chips, és társai a vészkészlet), azért egy nagyon jóízűt beszélgetünk az eladó csajjal. Bogyó itt is azonnali megkapja a VIP státuszt, és a cirógató tekintetek hullámait. Ami kijár, az király.  A helyszínen soraink rendezésébe, sörözésbe, telefontöltésbe is bonyolódom, mielőtt csak visszavinne utunk a buszmegállóba, és váci áttétellel a vonat Budapestre.  Vagy ahogyan a börtönben mondtuk, ennyi volt, mese volt.

(Hőseink elvonulnak a naplemente irányába, főcímzene, stáblista, meg minden flanc, ami kell.)