I'd like to climb up a hill with you,
Stand on top and admire the view.
I'd like to roll down a hill with you.
Would you like to do it too, may?

Milyen kellemes nyálcsorgatóan mély alvás után vágunk neki ennek a boldogkőváraljai akciónak (Az ’Egy-kettő-három, jöhet még egy várrom’ kényszerképzete is ébredezik már velünk). Valahol kávémerítés, Bogyesz egészségügyi reggeli tornája, miközben ráveti magát egy-egy kallódó faágra, ugyanis újabban már botcsinálta fafaragó művész is; elég a szájába biggyesztenem egy szolidabb keresztmetszetű gallyat, és addig harapdálja, amíg az fogpiszkáló nem lesz (ha csak el nem cseszi). De ez is a terv része. Jó így alaposabban elkallódni a világban, nem is gondolni arra, mikor kerülünk elő. Az itt és most ősi szövetsége ez; kiszakadva, hamisítatlan derűben, együtt.

Jöhetne viszont most már valami felfedezés a faluból is, amíg a busz elszántan tova nem dob minket Abaújszántóig és onnan némi jégkrém fogyasztással kitöltött intermezzo után Boldogkőváraljáig. A Google térkép tanúsága szerint egy bizonyos Tállyoló nevű furi kis kreálmányt érdemes szemrevételezni. A jól itt hagyott installáció kissé értelmezhetetlen ugyan, de újabb játékok helyszínének kiválónak bizonyul lelkes kiegészítőmmel, és még egy sörre is marad időnk befutni az igéző nevű Gyöngyöm presszóba. Mi fene? Írd és mondd, 250 Ft a sör (infláció mentes övezet). Hozzá értékes tapasztalatcserék a helyi szintén kutyabarátok idejében elcsípett laza körével. Bogyón dédelgető tekintetek elhagyhatatlan bűvköre folytonos folyvást, jóllehet úgy tűnik itt faluhelyen a belépő kérdés a kötelező „Nem harap?”, vagy „Nem hamis?”. Persze én tudom, hogy mennyire eredeti, de valószínű szokatlan látvány lehet egy pórázon vezetett kutya ott, ahol a sorstársai egyébként javarészt kertes házak kerítései mögött frusztrálódnak. Halmazati büntetés, ha még láncon is vannak, és a nap fénypontját az jelentheti, ha jól megugathatják a postást. A távolsági buszon pláne kuriózum lehetünk, a sofőr csak hosszas fejvakargatást követően találja meg a kutyajegy opciót, és egy utastárstól még azt a kérdést is megkapom, hogy Bogyó vakvezető kutya-e. Egyébként nálunk az alapszabály a következő. A kutyámat simogatni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem (a mondat központozásáról természetesen mindenki a saját belátása szerint intézkedjen).

Az út olyan egyértelmű, és elvéthetetlen, mint egy spontán törökülés, miközben éppen stroke-ot kap az ember. Persze ez csak vicc, mint ahogy az, hogy 1500 forintért még mindig kapni koktélt. Ehhez a panorámához ez mégiscsak egy jó belépő. A vár bejárása meg külön misét érdemlő aktus. Nem jelentős a kutyusos külön-belépő, boldogan vedli le magáról (ugyan mióta magázódunk?) a pórázt és jár-kel szabadon, mint a vár úrnője. A termek tetszetős iránymutatást adnak az itteni valamikori életről, és életem szőrmókja otthonosan mozog minden teremben, surran el a lábak között, ijeszt meg épp valakit miközben a kínzóterem felől kilépünk (ez utóbbiban Bogyó labdának nézi a fogoly béklyókat). Még a hirtelen előugró tekergő lépcsőzet sem zökkenti ki, pontosan követ, ahogyan az az árnyékoktól joggal elvárható. A melléktoronyhoz vezető szakasz felénél pompásan idomított selfie-kard vár ránk (egy kard végére derékszögben felszerelt faelem, melynek a vájatába kényelmesen befekszik egy selfie-üzemmódra kibiztosított telefon). Ez a turistáknak kedveskedő gesztus a várlátogatás élményének csimborasszója, de aztán már kopik az élményfaktor kifelé, szóval kifelé. A fokozott éhségérzettől amúgy is könnyűszerrel lesz monomániás az ember, és már megint csak azon jár az eszem, hogy jó lenne valami specialitást kifogni a vár alatt meghúzódó Castrum Boldua néven futó középkori várétteremben. A tárkonyos raguleves ötcsillagos mentőövet dob. Szavunk se lehet, hisz elakad a szavunk. Lassan akaródzik csak visszaindulni. A maradék órában még játék és etetés.

Abaújszántón még aprót kóválygunk, és Tállyán már csak nap maradékait szedegetjük fel a földről, latolgatva újabb kitekintéseket is azért másnapra. De a matek csak nem akarja kiadni, marad hát a tiplike. Utolsó, zenében elmerülős, lazán oldott este hát még ebben az elvarázsolt cseresznyés kertben, mielőtt visszarántana a csütörtöki munkanap. Ráadást követelnek a hirtelen kelt emlékek, de a műsornak vége, villanyok fel. Elvis has left the building, mint mondják, azt hiszem a bölcsek.