And though the holes were rather small
They had to count them all

Az óraátállítás (proli időutazás) miatt ugyan hajnali kettőkor fel kell keljek, hogy az analóg óráim mutatós óramutatóit jól helyre tegyem, de a nyári időszámítás ígéretével aztán nyugodtan szundizunk, lelkes ébredéssel cifrázva. Tízre már házon kívülre helyezzük magunkat a koalíciós partneremmel; irány Csillebérc a 21-es jelzésű busszal. Nőnek a fokok ezen az útszakaszon is; rézsút nyomulunk egyre feljebb, mint az egyszeri infláció. Érzem a kabát is csakhamar lekerül. (Végülis most a tavasz fizet, én meg készséggel vetkőzöm). A KFKI nem túl fotogén épületegyüttesénél végállomás: ahogy némely hangszerüzletben fürelízni, úgy itt fotózkodni tilos. Adrenalin- serkentőként rögvest lövök is pár fotót, aztán nekilódulunk. Babóca meg nem nevezett társa, B. a lehető leghamarabb mentesül rabláncától, és máris rákap a frizbire. Peckesen flangál vele, megosztva soha nem lankadó figyelmét a jó pár méterrel mögötte haladó gazdája és a minden oldalról bejelentkező új szagok miriádja között. Igazán zavartalanul poroszkálunk a köves úton, a jó idő által beidézett turistacsoportok és a néha elviharzó kerékpárosok alkalmi kíséretében. Máris kedvünkre van a kiruccanás. A klasszikus túrázók antitéziseként hallgatom külső hangszórón az aktuális rádióműsor dózisomat, hozzá a sör is szisszen.

Alig félóra alatt elkallódunk a Farkas-hegy tetején mementóként álló Vitorlázórepülő-emlékműig, ahonnan nem mellesleg kiváló kilátás nyílik a budaörsi-medencére is. A szélesvásznú, színes-szagos panorámaélmény értelmezését egy kihelyezett tábla segíti, felsorolva a szemünkbe ütköző látványelemek földrajzi neveit. Kezd beütni az élmény. Bogyesz lódobogást imitáló fel-alá rohangálásai továbbra is hatalmas strapabírásról árulkodnak. Hopp és kopp – ütemes labdahajszákkal vezeti le energiáit, közben megy az itatás is időnként. Duettünk innen egy jobbost vesz az elágazásnál, és szorgosan szedi mind a hat lábát az olaszos hangzású Sorrento Sziklák irányába. Mint később utánanézek, a Csíki hegyek részét képező kővé dermedt óriások a dél-itáliai Sorrento városáról kapták az elnevezést, és a nap csúcsélményét hozzák el. A feketefenyők oldalára pingált sárga túrajelzéseket követve könnyedén fellelhető csipkés sziklaalakzatok sora vár ránk szendvicseket majszoló fiatal túrázókkal megpakoltan. Fotózkodunk, nyugtázzuk a látottakat, aztán az egyre izzasztóbb túránknak lentebb egy tisztásnál pihenőt iktatunk be. Vetésforgóban mindahány játéka előkerül Bogyesznak, közben etetés és itatás mindkét oldalon.    

A következő hakniállomásunk a valahol az út túlsó oldalán trónoló Szekrényes-sziklák lennének, ám még az okos telefon segítségével sem sikerül magunkat irányzékba tenni, akármelyik kisebb csapáson vágunk is neki, csak távolodunk. Fel kell ezt most adni, visszatérünk a fő útvonalra, a térkép funkció még kecsegtet némi látnivalóval. Az út mentén ugyanis szerteszéjjel üregek sorakoznak, melyekbe simán befér egy ember is (vagy egymásra helyezett törpék, netán mélynövésű óriások). Sikerül megtudni, hogy ezek az ún. piktortéglaüregek, amelyek a XIX. század végén, a XX. század elején keletkeztek. Festőtéglákhoz használt speciális anyagot bányásztak az akár tíz méteres hosszúságú remetebarlang utánérzésekből. A sorszámmal ellátott üregek önkéntelenül felidézik a Beatles A Day in the life idevágó, és a mostani utunk idézetévé elő is léptetett sorát.

​A hazaút tetemes részét megint a budai buszozás teszi ki szinte csak túristákkal megpakoltan, de az idő annyira magáért beszél, hogy néhány teraszon a Mamuttól kezdődően még le kell horgonyoznunk folyékony kenyér utánpótlásért, na meg hogy a kendőzetlenül berobbant tavaszi idény eredményeit is szemügyre vehessük. Mini szoknyák, hathatósan dekoltált felsők, szevasztok!