A taste of honey tasting much sweeter than wine

Do do do

Az ágy olyan korán kiköp minket, hogy gyalogszerrel még simán átvonulunk bevásárolni Badacsonytomajra, és onnan vonattal már fél kilencre Tapolcán is vagyunk. Az egyébként szempillantásnyi távolságban lévő Gyulakeszi felé tartó busz indulásáig hirtelen meglelt időt a Vén Diófa című kocsmában töltjük el, a helyhez tartozó macska szemlátomást mérsékelten felszabadult kedélyállapotát előidézve. Őt végül elzárják Bogyó kíváncsi tekintete elől. A balatonhenyei járat henyélő üzemmódban késve indul. Balhé-minimálizandó elbábozzuk, hogy Bogyesz viseli a szájkosarat (persze ez csupán vajmi kevés ideig sikerül, amíg a jegyet már megváltva elvonulunk a busz gyomrába). Kettő szempillantás és Gyulakeszi postájánál szállunk is le, aztán szőlőbirtokok menti földúton, majd egyre inkább marsbéli tájakra hajazó sziklás utakon haladunk tovább rendületlen emelkedettségben. Annyi a kő, hogy a boka-törés veszélyét be kell építsem a kétoldali tüdő-kiköpés mellett a lehetséges kimentelek sorába. A vár felé vezető meredek úton, izomláz ígéretével a lábainkban jutunk el a Rossztemplomhoz. Meglepő elnevezés egy valamikori templom romjai kapcsán. (Utoljára talán Sátán láttam ilyet?) 

A hegytetőn hivalkodó vár szinte észrevétlenül kerül elérhető távolságra; negyed óra annyi se több, és a helyínbejárás is pipa. Frizbizni, meg labdázni azért még csak-csak elidőzünk, és nagyszerű élmény stírölni a panorámát is minden irányban. A visszaút már sokkal könnyebb a lejtmenetben, valódi feloldozást hoz egy kis podcast hallgatással fűszerezve, a busz indulásáig azonban még vagy két órát kell vesztegelnünk Gyulakeszin. Az összképet csúnyítja a számolatlan választási plakát. „Védjük meg gyerekeinket, szavazzunk nemmel.” De hát így se tudom, akkor a biológiai nemmel , vagy a társadalmival?

Testszégyenítés szándéka nélkül mondhatni vaskos kis túra volt, és a gomolygó éhségérzetet is orvosolni kellene már. A közeli Bak Vendéglő siet segítségünkre, ami szerencsére már negyed 12-kor nyit. Nekem elsőre merész gasztró-trükknek tűnő lecsó-krémlevessel telünk el iziben. Mindez a cappuccino-k, Flat white-ok tetején megszokhatott (ezúttal tejfölből elkészített) „latte art” mód megajzolt szívecskékkel nagyon megnyerő. Benne a kolozsvári szalonnás túrógombóc olyan üdítő élmény, mintha csak megtaláltam volna a mennyország egy evilági bugyrát. Tartalmas és izgalmas fogás, fotót készíteni a töltésre félrepakolt telefonom híján nincs alkalmam, de az érzékszerveimre tett provokatív hatásával így is rögzül. Maximális ajánlás. Majd’ olyan élvezettel étkezem, mint Szindbád, bár jobbára kevesebb foghegyről érkező élet- és étel magyarázással. A második kirándulós napunk még mindig jó ritmust tanúsít. Semmi ütemtévesztés, elakadás, vagy kapkodás. Nem leszek tétlen: emelek a téteken; a kiváló levest palacsinta variációkkal igyekszem überelni, bambulós állapotba ringató sörözéssel kísérve. Életem csahos tuningja, Bogyó szőnyeg üzemmódban tolja, amíg a narancs gerezdekkel felpakolt palacsinta trojka bevonul, és akut pánikrohamokban tör ki minden egyes alkalommal, amikor eltávot adok magamnak a wc-re. Ezt a relxációs bázitst nehezen akaródzik megszakítani, de lassan a busz is megérkezik és Tapolca belvárosa még nagyon elbűvölő meglepetéseket tartogat.

A ripsz-ropsz tavaszivá módosult időben hasítunk is tovább és Bogyó lelkesedése sem hagy alá juttányit sem, szóval hiba nincs. Kitelepülésünk tranzitállomásának, Tapolcának a főterénél aztán fogja magát, és megáll az idő. Szinte bénítólövedéket küld belénk a látvány. A Malom-tó hamisítatlan talján világgal fogad minket (legalábbis nekem egy ilyen érzetem támad), a tóparti kőperemekre Bogyó nagy lelkesültséggel kíváncsiskodik fel, hogy ő is szemlézze a kacsákat, és a sebes halrajokat, miközben az antennáját csóválja. El is engedjük az időt, csak ődöngünk itt átszellemülten fel meg alá, majd miután megetettük a szemeket a látvánnyal, látom, hogy még egy potya 1,5 óra vár ránk. A vasútállomások tőszomszédságában stabilan várható kricsmik egyikében, a bájos Locomotiv büfében ülünk le. Víz- és telefontöltekezés. Közben érkeznek a kék-túrában utazók, merthogy pecsételési hely is ez. A belső térben színesben kinyomtatott mozdonyok értékálló mód belaminált képei másznak a miénkbe. Ezt egy mozdony elejének hathatós kis installációjával is tetézik, aminek láttán a jámbor fogyasztóvendégek joggal gondolhatnák, hogy itt mindjárt ketté vágják a bulit.

Közben matat bennem tovább a kíváncsiság, hogy mit láthatnánk még ma, ha már ilyen kölyök az idő. Vigyázó szemünket Badacsony városának szegezzük, azt hiszem még itt akadhat némi elrendezni valónk. Főleg borok és némi láblógatás. Persze közben újabb csúcsokat döngetünk, de megéri a chill hangulat miatt felmenni például a Hordó Borozó és Vendégházhoz. Visszafelé olthatatlan vágy gerjed bennem a sok bor után a zsíros kenyérre, de erre is számtalan orvoslati lehetőség adódik a meredek út mentén szinte bárhol.

Egy búcsúzási és napot lezáró, impozáns Croque Madame szendvics lesz még a Vánkosban, némi elrendeződés még, és egy újabb kísérleti jellegű korán kelés, hogy még emberi időben érkezzünk azért vissza Pestre.

A vonatra sorra zászlókkal, trikolorban felkászálódó idősebb utazóközönség emlékeztet, hogy amúgy ünnepnap van, sőt Békemenet. Menten leesik.