We can look for castles, pretty castles in the sky
No more wondering, wondering why

Izgága szemekkel cikázom az újságom másnapi száma és a már rendre fel-felbukkanó – mit szépítsem, balról egyenesen berobbanó – Balaton látképe között, ami önkéntelenül meg is idézi a régmúlt nosztalgikus révületeket: ahogy gyerekként kandikálunk ki a vonatból a nyaralás újabb és újabb lopakodva előtűnő vágyfokozóira. Kedv s öröm röpködnek máris a nyár megannyi ígéretével és igézetével: delejesen vonzó stégek, csúszdák, büfék, csónakok, vitorlások, hattyúk, Zimmer Frei, Bed&Breakfast, stb.. Mintha máris közünk is lenne hozzájuk. Szóval nem lehet csak úgy bambán ülni immár, a szem is folyton zabálna. Onnantól kezdve, hogy a magyar tenger először íncselkedve megcsillantja a napsütést a hátán, már a türelemjáték lép életbe nálam is, mert minden megállóhely szinte ugráskészen játszana. Mégis a mostanság sokat mantrázott „stratégiai nyugalommal” ülünk és várjuk ki sorunkat, hogy megérkezzünk a Badacsonyörs nevű községbe, ahol a foglalózott szálláshelyünk van.

Nagy előrevetített, emailben is alaposan megelőlegezett szeretettel várnak minket. (Hát sajnos mégsem). Ünneplőbe bújtatott szívvel szállunk le a vonatról, de a szállásátvétel kissé szervezetlenül ér minket. Senki nem vár ránk, és a megjelölt telefonszámokat egyelőre nem igazán lehet elérni. Rapid ímélt lövök hát az érkeztünk örömteli mivoltát felemlegetve, aminek hatására hamarosan csörög is a mobilom. Így végül telefonos távirányítással, de csak átvesszük a szobánkat. Minimalista koncepció, egyszerű sorba rakott ágyak, iskolai kirándulás feeling, a Világirodalom Remekei könyvsorozat néhány kallódó darabkájával, hangya áradattal, ottfelejtett tusfürdőkkel. Más szóval, az ár és érték pariban vannak, nem is zargatnám őket tovább. Lepakolás, etetés, aztán irány az első nagyfalat, a Szigligeti vár.

A vonatindulásig fennálló egyórás intervallumban még a Vánkos nevű étterem & panzióban iszom pár deci bort,  mégiscsak a Badacsony ez már. A főnöknek látszó hölgy közben Bogyó kedvére teszeget, és ez az első perctől kezdve nagyon megnyerő. A hely amúgy is fennhangon hirdetett mód kutyabarát, szimpatikus, koncepciózus, fiatalos, lenyűgöző terasz kiosztással, kedves személyzettel. Az elfogyasztott borok annyira nem győznek meg, de kétségtelenül jó a hely bukéja. Húzása van. Na, de húzás tovább…Bár az élet megint x-re játszik. A felemelő élményköteget követően jól benézem a leszállást, és eggyel tovább, Nemesgulács községig sikerül túltolni. A visszaútig a váratlanul rámszakadt ajándék órában az egyetlen nyitva lévő kricsmiben, a „Tornádóban” múlatjuk el az időt, a Portugál című filmre hajazó hangulatban. Vissza Badacsonytördemic-Szigliget megállóig, majd innen menthetetlenül konvergálva már a várromhoz, mely mint megtudom hamarosan (5 órakor) zár. Fokozott tempóban cikázunk a nagymúltú, sok szintes várban, hogy minden lehetséges zegét-zugát meglessük. A Várbüfében korrekt áron kézhez vett forralt bor és zsíros kenyér kiváló energiaforrásnak bizonyul a csúcsok döngetéséhez. A google térkép meg kicsit amúgy is mindig eltúlozza a dolgokat, főleg ami a kiszimatolt távolságok időbeli megtételét illeti. A vasútállomásig nyúló útszakaszra prognosztizált háromnegyed órát okosban letudjuk Bogyóval félórában, számla nélkül. Látom, a Vánkos most már jövet-menet útba eső opciónkká növi ki magát. A napot tortillás kukoricakrém-levessel és 3 dl száraz borral koronázzuk meg. A szálláshelyen még némi kisegítő funkcióm is adatik, hajrá, szinte a személyzet részévé neveznek ki; ágyneműket kell előkészítenem pár később érkező vendég számára, és a három megrettent tekintetű spanyol lány felé az angol tolmácsolásban is tüsténkedhetek. Ezek után úgy érzem, bármi megtörténhet, akár egy David Lynch filmben. A biztonság kedvéért azonban inkább korán ágyba rakjuk magunk-magunk, hogy aztán másnap korán (ormótlan képzavarként iderángatott) késként a vajban haladjunk az előreirányzott menetrendünkkel.  (folyt.köv.)