Good Times Coming, Laughing At The Good Times Coming In.
There Was Something About The Weather, What Can I Say?
Nothing Like Any Other Holiday

Ha a térképen egy jelentősebb zöldellő terület esik az épp aktuális célállomás irányába, akkor az könnyűszerrel válik egy előzetes mérlegelés laza tárgyává is. Így pécézem ki (megtévesztő mód laptopon) a Kiscelli Parkerdőt, ami könnyed előjátékává lép elő így az újabb kiruccanásunknak. Hagyjuk is itt rögvest kibontakozni szárba szökkenő csoportdinamikánkat; némi labdázással turbósítjuk Bogyó hajtóműveit, majd irány a Szépvölgyi út kacskaringója. A budai oldal már tudja a tutit, a természet itt néhol csak úgy beékelődött a jól idomított villák közé. Alig valami gyaloglás után egyszercsak jobbra egy erdei ösvény invitál a kék keresztes turista jelzéseivel. „Jól figyelj, mert csak egyszer dobom el!” frázisommal ünnepélyesen megnyitom a játékot és a szabadjára engedést ezzel a szebb napokat látott frizbivel, és Bogyó, életem üde bökkenője úgy rohan előre vele, mintha már tudna valamit. Mindenesetre a kőfejtőkről kifejtett véleményem változatlan: valami marsbéli vagy tarhonya-western filmes hangulatot idéznek meg. A Mátyáshegy elég meredek, és tele van barlangokkal. A tetejéről még a parlament kupoláját is sikerül kiskubizni. Közben búzakörök helyett, kőkörök közepébe keveredik Bogyesz. Itt kicsi elidőzés, majd a szomjúhodás és a hideg okán a közeli Pál söröző meglátogatása következik, ami egyébként a látogatható Pál-völgyi barlangnál található, üdítő jelenléttel és kínálattal két túraszakasz között.

A Szépvölgy kapcsán valahogy élt bennem egy előzetes gyanúper, hogy talán olyan ez mint a finom főzelék, egyfajta eufemisztikus, rádédelgetett név, de a csalódásunk kizárólag kellemes. Az út ismét becsavarodik az erdőbe, ahol turistajelzéssel és turistákkal is bőven el vagyunk látva. A zöld szaggatott csík a térképen a barátunk, ha rázoomolok olykor még nevük is lesz. Egy ilyet választunk ki magunknak. Közben néha még pisilni is alig tudok megállni, mert csokorra való kiránduló közelít minden lehetséges irányból. Madáretető penthouse-ok sorozata kíséri jártunkat-keltünket, és pont mint az egyetemisták ebben az időszakban a rigók is vígan magolhatnak.  A kisnövésű Árpád kilátó inkább emlékeztet a konyhai fellépőkre egy létra helyett, de a látvány róla valóban elég meggyőző. A kúszó, majd vágtató, végül hiper-sebességgel jelentkező éhségérzet diktálja a további tempót, és az irányt szelíd kanyarokkal a Fagyöngye étterem felé vesszük. Az erdő közepén helyet foglaló focipályán, és kültéri edzőpályán már meg sem lepődöm, pont elfértek.

Az étterem kínálata, és a milliője stabilan lehengerlő. Épp egy nagyobb turistatömeget megelőző pillanatban érkezünk meg, és bejárat melletti szeparéban rendeződünk el. Amíg egy műgonddal összeállított ”görög bordán” futtatom át ízlelőbimbóim, Bogykó a lábaimnál már be-bealszik. A borda nemzetiségét a mellé tessékelt görög saláta magyarázza, méghozzá pazar színvonallal.

Miután visszafelé menet meglestük még a Mátyáshegyi barlang bejáratát, rálelünk a gravitációs alappontra is. Na, tessék ezt is lenyúlták! A hely jellegéből fakadóan még az állunk is leesett.