The long and winding road
That leads to your door
Will never disappear

A telefonom a vonatindulás előtti percekben váratlanul megmakacsolja magát; teljes black-out, pedig a jegyet is onnan kellene majd prezentálnom. Talán az újraindítás segít, és kihúzhatjuk a helyzet méregfogát. Upsz - figyelmeztető lövésem sincs, hogy mi az idevágó PIN-kód, ezért működési szabályzatunknak megfelelően (az olvasó fantáziájára bízott mértékű) heveny szitkozódásban és önostorozásban török ki. Van benne ötös, és kettes is... de már csak egy próbálkozási lehetőségem marad. Nem téma. Ha így akar üzenni az univerzum, mehetünk mi egy későbbivel is. Szóval irány haza, ahol az egyik fiókom mélyén, egy jegyzettömb utolsó lapjáról röhög az arcomba ez a négyjegyű anyaszomorító. Az épp szárbaszökkenni készülő lelkesedésünknek azonban nem szabhat gátat egy efféle malőr, csak berúgjuk ezt a délelőttöt végül! Némi spättel, de még épp végszóra érkezünk vissza a Nyugatihoz, ahonnan röpke húsz perc Solymár. A gép forog, az alkotó meg piheg. A múlt heti kirándulásunk egyik helyszínét, a Hajógyári szigetcsúcsot most egy olyan vonatról vizslatom, amilyeneket akkor onnan néztem. Mi tagadás ütős lenne egy kis időcsapda. Akkor némi megütközés után integethetnék magamnak, vagy mutathatnék csúnyákat. Ehelyett túlvezérelt tanítónénik és mérsékelten zajongó csoportjuk bájával osztozom a tér-idő kontinuumban. Erről ennyit. Egy alacsonyabb, de elég meredek oldalú domb tetején áll a Solymári vár a vasúti megállótól alig tíz percre, de maga a várrom is bejárható ennyi idő alatt, és bár hétvége révén elvileg zárva a várterület, kiscsaládosok tömkelege surran be velem együtt. Előbb az Öregtorony megmászása, ahonnan szemrevaló körpanoráma tárul elénk a környező budai hegyekre, a solymári kőbánya bányatavára, vagy a távolabbi Kevélyek láncolatára (készülj, hamarosan megyünk). Közben Bogyó láttán alig valami gyereksírás (a para normális tevékenység?).  Szóval minden a szokott üzletmenet szerint zajlik, némi fotózkodás még, mert a táj is elég fotógén. Aztán elengedjük.

A következő hadművelet egy rövidebb túra az olykor alig észrevehető (nyomokban vizet tartalmazó), másszor szépen felduzzadó Paprikás patak mentén egészen a Jegenye-völgyi vízesésig, és vissza. Bogyesz miután pórázától megszabadul az allegro tempó mellett dönt, de közös koreográfiánknak része a folyamatos frizbi reptetés is, miközben csak elvétve találkozunk más túrázókkal. A patak nyomvonalát követjük folyásiránnyal szemben, miközben egy kulturált túravonal megannyi szimpatikus elemével találkozhatunk, így több helyen kommunális szemétlerakóval, újszerű padokkal, a patak felett ívelő hevenyészett, vagy egészen stabilnak ható hidakkal, tűzrakó- és pihenőhelyekkel. Személyes kedvencem a kis erdei kunyhó a Rózsika-forrást követő fordulónál. Kész csoda, hogy ennyire ellenáll az idő vasfogának.   

Egy lazán teljesíthető túra tortahabján ékeskedő koktélcsresznye ez a vízesés. Alaposan körbe is szagoljuk, alámászunk, vizslatgatjuk. Próbálom négylábú szaktársamat rábírni a fürdőzésre, de ő ellenáll, így a visszafordulást választjuk. Közben a táj olykor-olykor western hangulatot idéz fel bennem (talán a nemrégiben elfogyasztott Clint Eastwood remek, a Nincs bocsánat is rátesz az érzésre egy lapáttal, csakúgy mint az erdei út bevezető szakaszán folyamatosan kerülgetett lócitrom halmok). Egészen parádés így pár sör társaságában a visszakecmergés, és egy rögtönzött 'magánlaksértés' a végére. De mi tegyünk, ha ennyire kihagyhatatlanul kínálkozik a Nieger-Valkó kúria bejárása, pláne ha kapu és ajtók sincsenek. Az emberek képesek alulértékelni egy ilyen nem remélt, hirtelen izgalmat. Bennem azonnal a Szellemvárosok Magyarországon alapélménye bizsereg. Vajon mit, vagy kit találunk bent? Ám a cirádás külső ezúttal unalmas belső tereket rejt, sebtében hátrahagyott irodai holmikkal, iratokkal, ruhákkal.. Csak az enyészet, dohszag és penész lelőhelye. Tegyük hát inkább át a székhelyünket egy várossal arrébb, a járás székhelyére, Pilisvörösvárra!

Igen vagány a város, igazi Los Vagesz. Mint megtudom, ebben a városban lakik arányait tekintve hazánk egyik legnagyobb lélekszámú német kisebbsége. Ezért tehát, hogy az utcanévtáblákon a megfelelő német felirat is szerepel, csakúgy mint több intézmény neve esetében. Azonban, ami engem a leginkább lelkesít most az a német sörtisztasági törvény tettenérése a Rotburger sörkertben . Erre is régóta fenem a fogam; emlékeimben hűen él a testes nedű kivételes ízvilága, és ezúttal sem csalatkozom. Nemes erőt merítünk az utolsó etaphoz, elvitelre is kérve egy két palackkal. Az utolsó túraszakasz a Kálvária dombján túl a Jági-tanösvény Jági-tóig vezető laza íve, napszálltáig igyekezvén lemeríteni magunkat is. Nálunk nincsen alibizés.