Two of us riding nowhere

Spending someone's hard earned pay.

Az utolsó maszkmentes hétvége önmagáért beszél. Ráadásul a szirének hangján szólít minket ez az igazi kiránduló idő, így az otthonmaradás opciója eleve hamvába holt. A Széll Kálmán tértől eresszük magunkat szélnek és a végső irányba a 22-es busz rak minket. Laza negyedóra és a nagyváros egészen új arcát kezdi mutatni. Az utunk meredeken emelkedik, mint vírushelyzetekben az esetszámok. Bogyó lelkesültségéből és energiáiból elvitelre néha féladag is elég lenne, de a szemeiben tükröződő hamisítatlan elkötelezettség bármely közös kirándulásunkhoz nekem is csak újabb lendületet kölcsönöz. A tömegközlekedést szokott rezignáltságában vészeli át, de aztán bedobjuk a gyeplőt! 

Minthogy csapolt sörrel a null pont étkezdőiben nem tudnak szolgálni, rögvest bele is vágunk a talpakat próbáló hegyi útnak, és rövidesen az lesz a meghatározó tapasztalatunk, hogy ez egy igencsak felkapott helynek számít. Kiscsaládosok, nyugdíjas hordák szép számmal keresztezik utunkat, de kutyus alig-alig. Készséges mitfahrerem, Bogyó végeláthatatlan energiák akkumulátora, s mint ilyen folyton megújuló lelkesedéssel töri nekem az utat, szájában az elmaradhatatlan játékkarikával. Közben elkeveredik a meghívóm, és nem tudom hol vagyunk, de az erdei fák szépen kipingálva folyton vezetnek valamerre; eltévedésre semmi ok. Kétségtelen ténnyé fokozódik bennem az érzés, hogy az őszi erdei túrázás megér egy tisztes misét. Igazi táj fun. Közben a köves meredélyeken úgy küzdünk, mint malac a jégen, meg-meg állunk, mígnem egy termetes kilátó bukkan elő. A Kaán Károly-kilátó megmászása ugyancsak közös gimnasztikai elemünk, Bogyesz eltántoríthatatlanul követne még a leghajmeresztőbb helyekre is. Fent megetetjük a szemünket a látvánnyal. Az őszi erdő madártávlatból ugyancsak plusszpontokat ad a mai túránk összértékeléséhez. 

A Bátori-barlang szerényen bújik meg a turista útvonal közepe táján, némi mohás sziklák külön nagybetűvel felkerültek a térképre. Amit kell szép sorjában szemrevételezünk, ám leginkább csak átadjuk magunkat a flownak, szabad ritmusban, kötetlenül. Szinte már azt se bánom, ha esetleg elkallódunk, de előbb még egy közeli bár szerényebb méretekkel büszkélkedő emelvény vár minket, a Makovecz Imre-kilátó. A megbuherált Jenga játékra emlékeztető magasleshez szinte sorszámot kell tépni olyan sokan érkeznek meg egyszerre. Addig is töltekezünk, és valami rögtönzött csapásirányt választva keveredünk tova, keresztül a kis nyomtávú vasúti sínpárokon, hogy végül újra elérjük civilizációnk első jeleit. Műút, autókkal. Térkép csekk. Mit is mondhatnék. Stílszerűen a Lipótmezőn kötöttünk ki.