Big and black the clouds may be, time will pass away
If you put your trust in me I'll make bright your day

Elég aggasztó előjelet kölcsönöz legújabb expedíciónknak ez a hajnal óta tartó konok esőzés. A szakadatlan égszakadás és a hozzá hivatalból kirendelt dörgedelmes villámlás-sorozat együtt már pöppet nyugtalanítóan hatnak így a kezdőnap elején. A Déliből azonban minden órában indulnak vonatok, így a baljós körülmények némi enyhülését követően csak elszánjuk magunkat, hogy potom egy óra alatt lejussunk Tata Tóvároskert nevű állomására, ahonnan már gyalog galoppozással említésre se méltó távolságra található az Öreg-tó Hotel.

A szoba átvételéig a szállóhoz tartozó Veranda étteremben töltjük el az időt egy korsó gyöngyöző sör, jó adag salátaággyal körített kék sajtos grill csirkemell társaságában. Hozzá japán kertet idéző, sajátosan megkapó milliőben aklimatizálódik csapatunk. Van lassító gomb ezen az élet nevű izén? Minden ahogyan annak lenni kell: fehérre mázolt filagória, egy patent mesterséges tavacska híddal, és mindez finomra hangolt, az életbe belefeledkezésre okot adó halk csobogással. A rádióból felsejlő PJ Harvey dal (’Down by the water’) a régi szép időkbe repít el, amikor még egy ütős MTV válogatáskazettán hallgattam rongyosra ezt a dalt is. Egészen elbágyaszt, bár lehet a záróakkordnak beiktatott gin-tonik lesz a ludas. Különben meg még félóra rögtönzött testmozgás leendő cellatársammal, mademoiselle Bogyóval (szintén vizsgálati fogoly). Elég alaposan takaríthatják itt a szobákat, hogy csak kettőkor lehet őket átvenni. Bár lehet, valami rocksztár után folyik a tereprendezés.

 
Az idő még esőre hajló. A pincér cefetül jó fej, és megállapítja a nyilvánvalót: Bogyó, a fülei alapján egy egyértelműen beazonosítható.. Gizmó! De nem engedek a hirtelen kelt kísértésnek, hogy újabb becenevet aggasak Bogyóra. Elrendezkedés a szobánkban, melynek tőszomszédságában a hely szellemének megfelelő tatarozás folyik. Erre a korai hajnali órákban meginduló vakolás karcos szólamai hívják majd fel a figyelmünket.

Röpke útszakasz után végre elénk toppan a következő napok szinte állandó háttere, ez a termetes Öreg-tó. Bogyó, életem fenéksúlya immár köteléke nélkül, szabadon garázdálkodhat, időről-időre frissít is magán hasmagasig be-begázolva a tóba. Azt hiszem mostanra már a vízben lubickolás hivatalosan is felkerült legkedvesebb időtöltéseinek rangos sorába. Az erre sétálók mintha bizalmatlanul néznék ahogy Bogyesz póráz nélkül cikázik a hangulatos partszakasz széltében-hosszában, amit sorra szakítanak meg a vízbe csábító beugrók, stégek, padok, majd sorra tűnnek elő a panziók, éttermek, kajak-kenu kölcsönzők, sportegyesületek telephelyei is. 

A két nap alatt, előre megfontolt szándékkal és erős felindulásban elkövetett barangolásaink során több helyen is íncsiklandó harapnivalók és sörök jöttek szembe/számba, és ahogyan azt a túra fesztelen ritmusa diktálta: sétáltunk-sétáltunk és egy-két helyen lecsücsültünk. A Proszit Étterem & Terasz nevű helyre tett vizitünk azonban feltétlen megérdemelt egy duplázást. Kis extra, hisz a pincérlánynak a hangszíne is mindannyiszor bájosan manószerűvé változik, ahogy Bogyót meglátja, és ahogy feladatai engedik gyermeki lelkesültséggel szakad ki hozzá újabb és újabb simogatási zarándoklatokra, szolgál fel neki vizet, végül a konyháról kicsempészett sonkaszeletekkel tesz habot a kutyabarátiság (kissé képzavaros) tortájára. (Sőt meggyet a habra, ha engem kérdeznek). Ráadásként itt a házi somlói galuska egy abszolúte várakozást felülmúló gasztró csoda. Jóllehet a 'házi' előtag bizonyos helyzetekben inkább óvatosságra int, ez a kulináris költemény azonban tévedhetetlen, és ahogy prezentálják..! Csak nézek mint Braco.

A várhoz tartozó Múzeum Presszóban is erőt merítünk, ahol a tóra kukkantó magaslati terasz páratlan élménye inkább magyarázza a hely magasabb árfekvését, mint ami alapból kijárna. Akkor viszont már tervszerű elidőzés, jegyzetek kényszeres kapirgálása, no meg ez a túráink során rendre bejelentkező határokat feszegető szabadság érzés. ​

A látnivalók közül a kihagyhatatlan Angolparkon túl (tavalyról pipa) a Kálvária-dombot, a Fellner Jakab kilátót és az ELTE Geológus kertet tartalmazó csomagot érdemes kibontani. A 175 lépcsőfokot meglepő módon lazán és rendületlenül veszi négy kutyamancs is, hogy aztán a kilátó tetején Bogyó már tényleg csak azon morfondírozzon, hogy akkor ide most meg minek is jöttünk fel. A hajdani sörétöntödéből lett kilátóból azonban emberi szemmel pazar látvány fogad minden irányból. A város, az eddig megtett utunk, a tóra, a Gerecse hegyeinek vizslatása pihegések közepette, majd tovább a templomot most kihagyva, le a dombról egy meredélyen. A messziről Stonehenge lelakottabb mostohaöccsenék látszó Geológus kert egyébként nagyon patika, és bár közelebbről kevésbé érdekes, azért némi árnyékban és újabb pihenésben/labdázásban részesíti boldog mindnyájunkat. 

Úgy érzem a tó teljes körüljárása kötelező elem. A partszakasz átalakuló-művészeket megszégyenítő módon vált arculatot, és egy percre sem hagyja unatkozni a szemeket. Bambulásra semmi ok, annyi mindent dob elénk a táj (murvás erdei túraútvonal, árnyas ösvények, a fentebb már említett jól kiépített közönség orientáltabb szakasz) miközben észrevétlenül azért mégiscsak megteszünk egy 7,5 km-es körtúrát. Ahogyan a nap végére a hamburger és palacsinta, vagy a hotel svédbüfés bőség reggelije, úgy az élmények is bőségesen eltelítettek.

Vagy ahogyan Bogyó mondaná: vaúú!