Two of us riding nowhere
Spending someone's hard-earned pay
You and me, Sunday driving
Not arriving, on our way back home

Jelentősebb tumultusba keveredünk ebben a cáfolhatatlanul túrázásra termett időben, igyekszünk is hát a keményvonalas, Quechua egyenruhás elit-alakulatról még időben leválni. Az első időhúzási lehetőség a Jánošikova Krčma névre hallgató autentikus kiskocsma rögtön a Béke utca elején, alig pár botlásnyi távolságra a buszmegállótól. Szóval hevenyészett rendszerfrissítést végzünk, majd összeszedegetve erőinket célba vesszük a neten rendre méltatott Spartacus-ösvényt. Bogyó, a lelkesedés címvédő játékosaként nem sokáig bír magával, az utolsó civilizációs mementóként őrt álló sportpályát követően meg is szabadulunk hát kötelékeitől, és fantáziámmal együtt szabadjára engedem. A hírhedt ösvény kezdőpontjáig vezető utat szinte észrevétlenül fektetjük kétvállra, majd ahogy megérkezünk, tornasorba fejlődünk. A sárga festésű tábla az elágazásnál már óva is int bennünket: „Figyelem! A Spartacus-ösvény nehéz szakaszokat is tartalmaz, ezek leküzdése megfelelő felkészültséget, felszerelést, fizikai állapotot igényel.” Az egész úgy elröppent, hogy így visszanézve sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom az előbbieket. A környezet kétségtelenül érintetlen, alig valami idegenkezűség nyoma. Folyamatosan sétáltatom is a tekintetemet a tájon. Szélesvásznú panoráma szédít, miközben combos emelkedők vesznek le sorra a lábainkról. Az út néha olyan keskeny, hogy libasorban kell küszködnünk előre. A pantone skála minden színében pompázik a természet, én izzadok hozzá, mint a tudjuk kik a templomban. Ez az életemet megszínesítő fekete paca meg a szokott módon méterekkel előttem töri az utat. Egyre nagyobb kiszerelésben kapni már a napfényt, és sorra tünedeznek elő kisebb-nagyobb turista-csoportok. Úgy tűnik menthetetlen kiszabadult valamiféle versenyszellem a palackból. Ám a pihegésben való közösködés helyett inkább hasítsunk csak tovább.

Az első infrastruktúrában is szintet ugró pihenőhely, a Jenő kunyhó névre keresztelt kulcsos ház, ami nevének megfelelően zárva van, de a tűzrakóhely környéki asztal-pad konstellációk alkalmas étkező- és játszóhelynek bizonyulnak. Amíg súlyosbító körülményként külső hangszórón a meghitt frizbizésünk aláfestő zenéjét szolgáltatom újabb turistafüzérek kanyarodnak be jobbról is balról is a megpihenés reményében.  A rögtönzött seregszemlét követően aztán töretlen lelkesültséggel folytatjuk utunkat, csakis a turistajelzésekre és legkevésbé a telefonos GPS segítségre hagyatkozva. Egyszer csak ismerős tájékon bukkanunk elő a sűrűből. A még télvíz idején meglátogatott Pisztrángos tavak és az Apát-kúti patak környéke tavaszi szerkóban még üdébbnek hat. Az Ördögmalom Erdei Étteremben egy gyufaszálat nem lehet most elejteni, ám így is késő, az illatok és a bőségtálak látványelemei alaposan megbúbolnak, tántorogva vonulunk tovább. Óramű pontossággal érkezünk a Gulyás Étterem még szabadon elérhető egyik kültéri asztalához, egy jó adag cigánypecsenyére. Ugyan ezzel a manőverünkkel egy kisebb vagyont verünk el, de próbálj csak meg éhesen prudens maradni. Az i-re a pontot csakis a már gombóconként 380 forintért mért fagylalt teheti fel stílusosan. Csahos csatlósom az epres sajttortára esküszik. Komp, Nagymaros, vonattal vissza Pestre, letenni végre a kirándulás lantját. Bogyó szemlátomást nem ért egyet az élménycsap elzárásával, ennek ellenére ennyi fért csak bele a mai adásunkba.