There were bells on a hill
But I never heard them ringing...

Bár birkatürelemmel indulunk neki az időközben bősz lomtanalításba hajló VII.kerületből, egy újdonatúj helyzet rögvest próbára tesz minket a 6-os villamoson, útban a Déli felé. Bogyó miatt bezsebeljük az első helyszíni büntetésünket, de inkább mosolyogtat csak az ellenőr hölgyek hullamerev hozzáállása és hajthatatlansága, hiába hogy sem az első ajtós felszállások során, vagy a metrós Checkpoint Charlie pontoknál soha még csak félmondat erejéig sem merült ez fel eddig problémaként, itt a tett helyszínén 8000 Ft-tól teszik könnyebbé a pénztárcámat, és Bigyó úrhölgy értetlen tekintgetése ilyenkor már mit sem segít. „Tudja, hogy szájkosár is kellene, hogyha rálépnének a lábára, nehogy baj legyen” – szaporázzák frázis-késéssel. Lehengerlő érvek, és tisztesen meg is hajlok előttük legbelül, de persze csak örvendjünk az egyszeri jogcímen bevasalt büntetési összeg felett. Ugyanakkor szokjunk hozzá, ez már az az alvilági Bogyó, akit én úgy imádok. Egy igazi botrányhős. The Notorious B.O.G., yo! És közben úgy néz rám, mint aki rossz fát tett a tűzre. (A kutya fáját!) Na, de lapozzunk mondjuk egy bekezdésnyit előre. A Délit úgy is túl hamar értük el, hát addig is Vérmezőre fel, ami egy igencsak hathatós mentőövnek bizonyul ilyenkor. Egy kutyus, ahogy kell el is orozza Bogyesz kék labdáját, pedig a Mátrix óta tudható, hogy az ezen színű választás a illúzióban való megrekedést testesíti meg. Íme, nincs más választás, kihüvelyezzük a titkokat, maradunk Wonderlandban, és megnézzük meddig is vezet a nyúl ürege..

A vonaton kijátszani a maszkviselést játszi egyszerűségű, szinte sportértéke sincs (mily becstelen's felelőtlen alak, oh!). Így gyakorlatilag szájpelenka nélkül érkezek  ebbe az ígéretes városba, amit pár nap óta már következetesen keresztbe-kasul googlizok. Ahogy sűrűsödik az Audikkal felpakolt szerelvények száma, úgy érezhetjük egyre biztosabban, hogy helyben vagyunk. 

Kicsit Eger. Szentendre beütéssel. Első perctől kezdve otthonos. Megannyi meggyőző barokkos ház, macsekkövek, szerte és széjjel. Érzékelhető lassultság. A szobánk felé vezető lépcsőház: Coccolino-minaret. Általános öblítőszag lengi be az étert, érezni jól jártunkban-keltünkben a nyaktörő eleganciát öltött csigalépcsők örvein. Bogyó, a némber one .. Nélküle olyan üres lenne ez a szoba, vele együtt meg ugye olyan sokan vagyok, de a szokásos elrendeződés bűvköreit is letudva kisebb kutya szabadjára-engedést lesz szükséges eszközölnünk. Dóri javaslatára tehát a Radó sziget északi sarkához kalibráljuk magunkat. Csak egy röpke, ingerültebb beszólás gomolyfelhője, máskülönben tiszta az ég, és Bogyesz hamar el is éri forráspontját, új rekordot felállítva a rövidtávú turbulencia keltésben. Tobzódás -- sallangmentes akrobatikus elemek, szívderítő talajtorna, mígnem elemi erővel tör elő az éhségérzet. Nyálmirigyeim magasabb fokozatra kapcsolnak, ahogy a Virágpiac téren sültkolbász és pecsenye illata rúgja rám az ajtót. Lehet euróval is fizetni. Ez de vagány, szinte már nyugat. Madarakat etetni viszont tilos. Naná.

Aztán még némi ’ruberneck’ üzemmód aktivizálva: helytörténeti múzeum, Várfalsétány, Kossuth híd akad horogra, és egy pillanatig úgy tűnik, a feszületről még Jézus alakja is meg akarja vakargatni hűséges csatlósom füleit. Minő kollegalitás. Visszafelé aztán a Kálóczy térnél megállapodás, és újabb fárasztási kísérletek, sötétedésig. Az Ezeregy éjszakai meséinek egy tetszetős példánya utcai könyvárustól, majd a szálláson még rendeződés. Hamarosan ütközés a helyszín hiteles ismerőjével, Dórival. A Városháza mentén szép számmal köszönnek vissza az Elkxtuk és a Gyurcsány árnyékos MZP plakátok, de hisz Fideszes város. Idegenvezetőm pedig megmutatja mi fán terem a győri éccaka, amire csak egy rendőri igazoltatás teheti fel a koronát/bolondsipkát. Így jön ki a keretes szerkezet a hatóságok éber embereivel. Szeretek elmenni a falig, hogy feladja a másikat. Mondjuk a rendőrhölgy elég csinos volt. Kénytelen leszek vele álmodni.

Reggel némi összerakósdi magamból, majd irány Pannonhalma egy kis pirossal. A Lombkorona tanösvény hívószavára nyitott fülekkel és immáron strapabíróbb üzemmódban érkezünk. Mondhatni színpadképes állapotban. Ahogy múlik a másnaposság egyre inkább lesz a pannonhalmi apátiaságból apátság, a tan-köszvényből tanösvény, és a távolból egyre inkább közel. A sokat ígérő Kartel nevezetű sörözőben tőrölmetszett ráhangolódás, beszélgetés helyiekkel, miközben Fenyő Miklós szól a rádióból. „Bolond a szív, hogy néha mit ki nem talál”. Még mindig balga ez a dallamtapadás. Ez a jussunk. Szóval eképp tova, toronyiránt. 

Röpke órás járásra van a Boldog-Mór kilátó és a tanösvény impozáns hídívei. Alig valami tüdő-kiköpés, harcedzett személyi állományunk kitartóan caplat a cél felé, és a gyümölcs nem sokára be is érik. Jók a kilátásaink egy ilyen helyen, és Bogyesz, ez a húsz kilónyi fekete ragyogás a szokott módon fáradhatatlan szedi a  lábait a kilátó legfelső szintjéig. Innenstől kezdve a már-már műgonddal felépített, lopakodó éhség gyűr le, és annak rendje-módja szerint az ilyenkor szokásos ételreklámok youtube-szerte. Az utolsó órában, a hangulatos, irodalmi ihletettségű (végig A Világirodalom Remekei színes sorozatának darabjai szemeznek velem) Komédiás Étteremben elfogyasztott gulyásleves és jó fajta cseh ser ágyaz meg a további összegző hangulatnak; álmatag-elmélkedős-réveteg feeling's coming. Hazalengünk.