The sun is up, the sky is blue

It's beautiful and so are you

Mint a Csupaszpisztoly örökbecsű mantrája („Meg kell ölnöm Frank Drebint!”) tört rám minap egy legyűrhetetlen érzés: el kell mennem Szentendrére, el kell mennem Szentendrére, el kell. Hozzá három olyan nevet mondok! Postás strand, Kacsakő, Teddy beach. Kezdjük a kályhánál. Postás strand. Micsoda forma már ez a név. Mint megtudom, újabban a szentendrei kutyás beach kapott itt helyet a rendes szabadstrand mellé. Ízlelgessük is egy kicsit: Postás strand. Aláírom, a fülemben nagyjából a kutyák és a postások faramuci, kibékíthetetlen együttállására, egy enyhén klisé-gyanús ősellenség archetípusra hajaz, de igazából történelmi hagyományokból jön az elbűvölő név. És mégis ki ne ugrana már egy ilyenre a kánikula kellős közepén, ha nem épp Bogyó. Én meg követem és tudósítok, mint valami David Attenborough. Kiújult rögeszmével: cseresznyét is viszek magammal az útra a biztonság kedvéért. (Tudom anya… sapka-sál!)

Szóval újfent egy mágikus-misztikus utazás a szentendrei hévvel, és közben majdnem leszállásokkal. Utoljára kapatos mivoltomban utaztam Bogyesszel egyfajta méltatlan kényszerűségből Szentendrére, ám most merőben lelkes a szándék; minden tervezetten, olajozottan halad, és élek a gyanúperrel, hogy mostanra már abból is sejt valamit, hogy az utca sarkánál balra, vagy jobbra fordulunk-e el. Általában ugyanis ha jobbra, valami nem megszokott dologba vágunk, legalábbis eddig ez a történet. A Wesselényi utcánál, Norbi barátom kiváló kricsmijénél (Ahoj Csehó) mindannyiszor megáll, és be akar menni, de innen most tovább cibálom, valahogy csak-csak lecsattogunk élő egyenesben Szentendrére.

Bogyó, mint az energiamegmaradás törvényének egyértelmű bizonyítéka soha nem lankad, ripsz-ropsz fedezi fel, hogy itt valami víznemű van kiszaglászható közelségben, de a folyó víz hullámaitól mégiscsak tart, legalább úgy, mint mi egy negyediktől. Szóval ódzkodik neki bemenni, vagy ahogy ő fogalmazza: „mindegy, ebbe most ne menjünk bele.” Hiába minden unszolás, végül csak nekem kell cipő- és zokni mentes állapotban utánajárnom a labdájának, és minthogy jézusi stílusjegyekkel nem rendelkezem, pár lépés után a vízen járás helyett hülyét csinálok magamból. Huppanva, zsebeimben tele mobillal, pénztárcával; anyám borogass! Így történik meg némi kacskaringó után a taktikaváltás. Vesszük az irányt a Kacsakő felé, módfelett dzsungelharcos üzemmódban.

Kacsakő. Hmmm… Füstös BBQ hamburger, meg pityóka is hozzá cheddar sajtos-padlizsános mártogatóssal, huh, nehéz leírnom utólag is ezeket a sorokat nyálcsöppenés nélkül, lentebb fotóval tetézem. Szóval mi is ez? Tőrőlmetszett gardenparty feeling, kék-fehérre mázolt mindenséggel, most épp soft swing zenével aláfésülve. Íz elit ő. Kellemes kézműves sörpalettával spékelten. Az az érzése van az embernek mintha csak valami mini fesztiválon lenne, külön kis vállalkozások egyedi konstellációja; innen pecsenye sütés illata agitál, amarra egy vegán food truck installáció kacsingat (felém ugyan minek?), amott a fagyi mérés, ehelyt meg a söntés, szóval nehéz a döntés. 

Bogyót szinte tenyéren hordozzák, hol vízzel kínálják, hol a labdát dobálják neki. Maximális kutyabarátiság, örvendünk. Itt a kaja-kóma menetrendszerű bekövetkeztével szinte sátrat is vernénk, ha nem támadna kedv a frizbizésre. Nincs is jobb egy ebéd utánra rögtönzött tornánál. Bogyó nem tékozol el egyetlen pillanatot sem, hogy frizbi elkapó akrobatikájával lenyűgözzön bárkit, aki éppen arra jár. Ezzel elmolyolás időben, majd a kezdőpontra térünk vissza még egy-két szóra.

Merthogy a Teddy Beach is igazi jackpot, bár gondolom nem így a kora délutáni órákban éli a fénykorát. Szemlátomást mindkét hely party-zóna is, jó lenne ide visszajönni egyszer egy partizán akció keretében. Most azonban a kezdő pultos csaj bolyongásait figyelem élvezettel. Annyira jószándékúan igyekvő, mégis bizonytalan és óvatos minden sertepertélése a különböző szirupos üvegek, poharak, mércék, eszközök és berendezések között, hogy kedvem támad kicsit bátorítani is meg szivatni. Szakavatott kollegáját a biztonság kedvéért megkérdezi a gin-tonik ekészítésének módjáról. Olyan édes, mint amilyen keserű a tonik. Itt ülök és nézem a belátható teret, készülnek a nagy rohamra a pultok mögött, vendégek bebejönnek a partról, bikinis lányok mindenfelé. Szóval meggyőző ez a Postás strand. És minthogy a postás kétszer csenget, én is rendelek, és csengetem ki egy gin-tonik nem is túl elszállt árát még egyszer.

- Ciao bella! No, jó most akkor kérek valami nagyon bonyesz koktélt, hogy jól megizzasszalak.. de nem visz rá a lélek, maradok a jól bevált receptnél, ami kiváló hangulatba ringat a már-már végeláthatatlan labdadobáláshoz. 

Bogyónak is megígérem, hogy visszajövünk még, hiszen...