2021. aug 07.

Pórázlazító kitérő - Avagy a Bogyóhoz való viszonyulások archetípusai

írta: Szicsoo
Pórázlazító kitérő - Avagy a Bogyóhoz való viszonyulások archetípusai

Everywhere people stare
Each and ev'ryday

Adásunkat megszakítva gondoltam csomagba szedem a Bogyó irányába történő megnyilvánulások alapeseteit, valahogy mégiscsak megpróbálni rendszerezni ezeket a szépen visszatérő motívumokat. Figyelmeztetés. A felhozatal bemutatására hivatott kísérlet ugyan széles merítésen alapul, ám az a legkevésbé sem teljesen tudományos igényességű.

img_20210718_111541.jpg

  • Szerencsére csak alkalmanként visszatérő fordulat ez a már jószerével bódult állapotú, túl közel (egészen a személyes szférába) férkőző szószátyár alapeset (Homo Nosztalgikusz). A jellemzően visszatérő figurák, mint például a „Nekem is van/volt kutyám..” bárgyú mosoly kíséretében érkeznek, és távolba révedő fókuszálatlan szempárral lehetnek a leghatásosabbak. Mindehhez járulhat egy-egy megindító(nak szánt) sztori is masnival átkötve/átköltve, no meg hozzá a jól irányzott és szakmányban elhangzó „én nagyon szeretem a kutyákat” megvallások sora. Az aktuális delikvens általában ekkortájt már fonák nélkül, tenyerestül indul a vélelmezésében joggal kiérdemelt simogatást bezsebelni (mindezt Bogyó egyértelmű húzódozása, és idegenkedése szolid jeleinek kíséretében).
  • Megértem, vannak akik távolról szeretik őt. Úgy értem, akik mandínerből illetve távoktatásra használják fel a helyzetet (főleg gyerekesek, egyéb esetekben az értelmi képességek korlátoltságának gyanúja is felmerülhet). Jellemző fordulatokként tűnnek fel a „Látod, iszik, eszik, milyen szépen fekszik..stb.”, de időről-időre előkerülhetnek a tarsolyból a generáció-butításnak olyan botor elemei is, mint a „Ne menj oda, mert megharap!”. Legszívesebben felnevetnék, hogy Bogyesz nevében is kikérjem. Vagy csak oda kéne mennem morogni egy kiadósat?
  • Vannak a jellemzően emberi érzelmeket egy adott helyzetbe belelátók, pl. „Nézd milyen boldog a kutyus”. (Pl. amikor a földön a hátán fetrengve, mintha csak az Ördögűző egyik jelenetét forgatnánk újra, "parfümözi" magát valami hirtelen lelt szaggal), vagy "nézd szomorú a kutya." Néha közvetlenül Bogyónak címezik hirtelen kelt diagnózisukat, "Mi van kutyus, félsz?", amit ő megfelelő visszafogottsággal nyugtáz.  
  • Slágertermék "A biztosan érzi rajtam...  a)cica-  b)kutya-  c) a szatyromban a kolbász- (vagy bármi húsféleség) szagot." Nem tudom, Vágó úr. Ezek lesznek a jellemzően a kínos helyzetet (Bogyó szaglászása) közhelyben feloldó, sőt abban megfüstölő alapesetek, de ez is velejár.

best friends yes GIF by Best Friends Animal Society

  • Bogyó jámbor fizimiskája kvázi a Monopoly börtönből szabadulós kártyájával egyenértékű szabadjegyként funkcionál számos olyan helyzetben, amikor egyébként rá szigorúbb szabályok vonatkoznának. Ilyen például a szájkosár használata. Nos, elárulom, hogy a MÁV kalauzok és VOLÁN sofőrök 99,99 és végtelen tizedes tört százaléka fel sem veszi (nem a szájkosarat, a helyzetet). A maximum itt az, ha megkérdezik, hogy „ugye szájkosár ugye van-e, ugye?”. Az ezt követő obligát ”persze, naná, természetesen, és a többi” lehetséges válaszomat követően őket a helyzet további alakulása már legritkábban érdekli őket; a kérdés komolyan vehetőség hiányától lazán pukkan széjjel ki és száll alá az amerikaiak How are you? kérdésének szintjére.
  • Ó, ti csupán bárgyúan mosolygósok. Mintha ugyan valamit tudnának…

  •  Vannak a félelmet alanyi jogon prezentáló, bizalmatlanul pislongatók, az esetleg már korábban mélyebben traumatizáltak vagy félsz-túladagolók. Ugyan mit kezdjek velük, amint túlvezérelt vitustáncukba kezdenek és rebbennek félre, meglehet még sikkantgatnak is? Maximum a lajstromba velük is. 

  • És hány, de hány alkalom szüli meg az azonnali elalélás alanyait is, avagy akik rögvest mennek le szintén kutyába és kendőzetlenül, valami megejtő lelkesedéssel képesek olvadozni Bogyókám kétségbe vonhatatlan bájától. A „megsimogathatom?” örökérvénye, és a jól elsüthető félreértés beillesztése. A teljes eksztázis vitathatatlan pillanatai ezek, és Bogyó fürdik benne. Legalábbis így mesélte el egy esős délután.  

     

 

Szólj hozzá

Viszonyulások