2022. máj 29.

#33 Hasznosi vár, Csörgő Szurdok, Mátra

írta: Szicsoo
#33 Hasznosi vár, Csörgő Szurdok, Mátra

When I get to the bottom I go back to the top of the slide
Where I stop and I turn and I go for a ride
Till I get to the bottom and I see you again.

Nincs más előre, mint Mátra! Most, hogy a hírek szerint Pest megye szerte amúgy is valami tagbaszakadt medve kószál, leteszünk eredeti tervünkről, hogy meglátogassuk a Csővári várat, helyette még a nyomozati szakaszban kiderítem, hogy merre lenne érdemes egy várrom-skubizó kitérőt tennünk. Így esik a választásunk a Pásztótól kőhajításnyi távolságra fekvő, a festői panorámát a Hasznosi-víztározó látképével tetéző, 383 méter magas sziklacsúcson magaskodó Hasznosi Várromra, és a mátrakeresztesi csábos Fakanalas Fogadótól a Csörgő-patak nyomvonalán könnyedén megközelíthető Csörgő Szurdokig. Ezen aztán nincs is mit sokat mekengeni, a fokozódó forróság így is úgy is kiebrudal minket a természetbe. Más szóval ez a szorgosan építkező nyár kérlelhetetlenül kilakoltat minket a négy fal közül, és eképp hasznosítjuk is magunkat újra. Ahogy a ’kutyaharapást szőrével’ elv mentén ki tudjuk űzni egy a dallamtapadás miatt fülünkbe ragadt dalt, ha azt csak azért is, direkt, fullba meghallgatjuk, ugyanígy egy időről-időre felmerülő kirándulási célpont körüli képzelgést is ki lehet sütni a tettek mezejére lépéssel. Lelki füleimmel szinte hallom is a hangosbemondó hangját, hogy  'Bogyót várják a portyánál'.

(Megtörtént események alapján)

A komiszul cidris hidegfrontok szavatossági ideje lejárt. A nyár beelőzve önmagát kipattintotta táskája csatjait, és sorra élesíti a kellékeit. A napra készek vagyunk mi is, akárcsak egy újabb bevetésre. Stabil stábunk nem kispályás, reggel hatkor kelünk, hogy a hét órakor a keletiből induló vonattal nekivágjunk a Hatvan-Pásztó-Hasznos nyomvonalnak. Ám úgy tűnik, hogy nem lehet elég korán kelni:  mások is résen vannak a turista-idény berobbanásakor, egy egész osztálykirándulásnyi csicsergő alapzaj kísér végig utunkon. Lopva el-el kapok még egy „nézd, de aranyos kutyus” örvendezést, miközben meg észrevétlenül befutunk Hatvanra, majd egy újabb szempillantást követően Pásztón landolunk sokat ígérő reggeli órán.

Csapatunk, mint könnyed fuvallat vonul keresztül a városon, bár a művelet annyira azért csak nem könnyed, hogy azzal a kerítések megnyugtató távolságtartási végzése ellenére se zavarnánk fel az utca valamennyi mérvadó kutyáját. A vár felé elvezető út a Pásztó-Hasznos településrész utolsó balra ágazó utcájából bonyolódik tovább, és mint gombnyomásra innen is váltunk városiról turista üzemmódra. Az első adandó alkalommal két villanypásztorral kerített parcella között egy parlagon hagyott részen ledobjuk magunkat egy kis játszás erejéig. A háttérben ívelő hegyek Windows háttérképpel egyenértékűen feszítenek, mintha csak egy képeslap elevenedne meg a kedvünkért. Az örök rangadó keretében újra száll a frizbi a szélben. Jó ideig megy az adok-kapok, de aztán érzem, tovább nem odázható már a dolog. Elvégre várat nézni jöttünk. Aki bújt, aki nem, vamos..!

kezdokep.jpg img_20220528_095422.jpg img_20220528_092546.jpg
img_20220528_095744.jpg img_20220528_100325.jpg img_20220528_095441.jpg

Merthogy mindig ez van. Javíthatatlanok, egyszer csak lesből támadva előugranak. Ilyenek ezek a várromok, pláne ha alaposan benövi őket az álcázásra szánt buja növényzet, ami csak az idő kérlelhetetlen múlásának újabb szignója. A bújócskában végül alul maradt hajdani Hasznosi (vagy más néven Cserteri) vár jelzés értékű torzója azonban még mindig elbűvölő, bár kétségtelenül óriásit dob rajta a háttérben húzódó kiterjedt víztározó a csillogó víztükrével, és a természet által ízlésesen felvonultatott hetyke hegyek sora is (Ágasvár, Óvár, Nyikom). Hihetetlenül jó az optikai tuning, a látvány kiütéssel győz. Olyannyira, hogy a képzeletbeli bírónak kell rám számolnia, amíg újra magunkhoz térek. Az alapos kigyönyörködést követően egy rövidített útvonalat próbálok keríteni a víztározón keresztül a főútig, így lejtmenetre váltunk óvatosan lépdelve a meredek oldalon. Terveink gyorsan elhasalnak, ahogy jómagam is olykor-olykor egyik másik szikladarabban vagy keresztbe hanyatló fatörzsön, miközben azért a foltokban életjeleket adó csalánosok is megható lelkesedéssel nyaldossák szabadjára engedett lábszáraimat. Rambó üzemmód tehát. Szinte az életben maradásért küszködve törünk előre horribilis energiákat mozgósítva. Egy alkalmas bottal igyekszem kivédeni a csípős vagy a karistolva mélyenszántó aljnövényzet ádáz csapásait. Ezért veszélyességi pótlék járna. Átvergődünk az utolsó akadályokon és felsejlik a remény, hogy átvághatunk egy észszerűnek tűnő, turistabarát egérúton. Kénytelenek vagyunk azonban konstatálni, hogy szépen ki lettünk cselezve egy jelentős drótkerítéssel. Még ha át is tudnék valami csodával határos módon kecmeregni, Bogyót ugyan hogyan transzportálom át a túlsó oldalra, ahol már a szabadság szele fújdogál. Járjunk inkább a végére a kerítésnek, talán lesz egy rés a pajzson, egy szakadási pont, egy óvatlanul megképződött hiátusa, ami jobb sorsra vezet bennünket. És valóban, ez a turisztikai vasfüggöny, ez a vállalhatatlan műszaki határzár egyszer csak feladja, és némi kőhalmon át a víztározó meghitt ipari területére érkezünk.

Heveny fejvakargatás veszi teljesen jogos kezdetét, hogy most aztán, hogyan is törhetnénk ki ebből a kutya- és emberszorítóból. Próba szerencse alapon kezdünk neki, folytatva ezt a laza Benny Hill showt, de bármelyik utat is válasszuk csakis kategorikus lezárásokkal szembesülünk. Beindul a zavar bősége, bár a hirtelen kelt kiúttalanságunkban némi enyhet azért csak nyújt a tény, hogy legalább habzó szájú őrző-védő kutyákkal és hozzá stílusban megfelelő portással sem találkozunk. Ekkorra már egy mindenkori kocsis szájába illő szentségelés sem segíthet. Az egyetlen kiutunk csakis a visszaút lehet, a csalánosoktól, a bokatörő kőhalmoktól és a limbóláz vagy még inkább az iskolai zsámolyugrások nyugdíjba küldött emlékeit újra megidéző kidőlt faág-akadályoktól tarkáló aknamezőn keresztül. Kedvünket biztos nem szegi holmi csipp-csupp hegymászás így a verőfényes délidőben. Ezt látom legalábbis Bogyó elszánt pofácskáján ahogy szerét ejtjük a küldetésnek, de az én mosolyom egyre kevésbé őszinte. Ő könnyedén, zergemód falja a meredek métereket, mint holmi jutalomfalatokat. Szemeiben már-már a kérkedés jegyeit vélem felfedezni: „na, mi van öreg, nem bírod az iramot?”. Persze tudom, hogy ő sohasem fölényeskedne velem szemben, óvó szempárának lelkesítő sugarai kísérik feltörekvő szándékaimat, és ha netán még el is véteném az irányt, és zsákutcába torkolnék, türelmesen pillant rám a magasból, amíg meglelem a helyes csapásirányt vissza a várrom biztosába. A végére persze totális az elcsigázottság, szemernyi megjátszás sem vegyül a fújtatásom nagyzenekari szimfóniájába, le kell ülepednünk egy árnyékos részen. Lehet a jó adag adrenalinfröccs a ludas , de hajlamos vagyok azt érezni, hogy élek! Itatás, majd annak belátása, hogy bizony egyetlen jól bejáratott út vezet vissza az országútra is. Semmi könnyített pálya, semmi levágás (ezt egyből vágom).Marad a színtiszta eredeti nyomvonal és az első adandó útelágazódás (hajdani miniszterelnöki beszéd átvillanás balról). Bogyó végre megkapja a rendes fejadagját. Rászolgált. Van valami meghitt ebben a napszámos módra történő árnyékba vonulásban és közös falatozásban, erőmerítésben az övemen lógó hangszóróból áramló rádióműsor örvén. A karom belső oldalára sokasodott karcolások láttán biztosan van, aki megadná egy szakpszichológus vagy lelkisegély-szolgálat elérhetőségeit. Ám vissza a főútra. 

img_20220528_102446.jpg img_20220528_102342.jpg img_20220528_102356.jpg
img_20220528_102533.jpg img_20220528_102226.jpg img_20220528_102328.jpg
img_20220528_102242.jpg img_20220528_102839.jpg img_20220528_111851.jpg

Egy újabb majd' egy órás kaland, mielőtt rajtaüthetnénk Mátrakeresztesen. A színben passzoló vadóc kíséretem, Bogyó tankönyvszerűen állja a sarat, jóllehet nyelve lassan már az aszfaltot súrolja a csúcsra járatott napsütésben. Kezdek is érte aggódni, hisz a vízkészlet is fogytán (ezt út közben a Gortva-forrásból pótoljuk), hogy legalább lelocsolgathatnám. A térkép tanúsága szerint a beszédes elnevésű Kövicses-patak hamarosan az út alatt halad át. Le hát a főútról, hogy a susnyásban kalandozzunk kicsit a csobogó vízig. Bogyó itt aztán rögvest mancsba veszi a dolgokat. Át is adom neki a terepet, belátom az már Bogyesszina hatáskörébe tartozik, hogy mit kezd ebben a kánikulában ezzel a temérdek, hűsítően csobogó vízzel. A helyzet megkívánta alapossággal merítkezik egyet, és hogy bajtársiasságát bizonyítsa, rám rázza a bundájából a maradékot.  

A forgatókönyvünk szerinti végszóra pontosan érkezünk a Fakanalas Fogadóhoz (mint megtudom ez a városrész a fakanalak készítéséről volt híres). Épp ideje volt. Nagyot mentünk, mint a  Gangnam Style, így aztán már az odaúton megfogadjuk, hogy visszafelé csakis távolsági busszal mehetünk. Jó ritmusban szeljük ezt az utolsó előtti szakaszt, nagyjából délután egy óra magasában átkelünk egy cuki hídon egészen a betervezett étterem területéig. Percek alatt elrendeződünk, Bogyónak már hozzák is kis tálkában a vizet. Telefonomat töltőre rakatom, így a menetrendszerinti ételfotózás ehelyütt elmarad (olvasói képzeletre bízatik, illetve figyelmeztetés magamnak, ha ezeket a sorokat bármikor is újra olvasom: *** vésztöltő mindig legyen elpakolva *** ). A roston csirkemell rösztiburgonyával és áfonyamártással, valamint a frissen csapolt sör azonnal megteszik jótékony hatásukat. Az ihletett séf retekkel és narancsgerezdekkel egészíti ki ezt az alapjában is izgalmas gasztronómiai magaslabdát. Elégedett hümmögő hangjaimat talán messzebb is hallani lehet. Néhány madár a közeli erdőben legalábbis most száll fel az ágakról. Tévedés azt gondolni, hogy egy édes szósz ne lenne képes azonnal bevonzani a környék legelszántabb darazsát, de végül valahogy mégiscsak jobb belátásra tér. Csaláncsípésektől bizsergő lábaim újabb sörnyi ideig regenerálódnak, és gyűjtik az erőt a Mátra egyik impozáns szurdokának a vizitje előtt. Bogyókám az asztal alatt végez a kajája maradékával, amit első körben nem tudott még teljes körűen bevételezni. Néhány falat hozzá a csirkemellből, hisz társak vagyunk. Bár az étel fűszerezése nem túl borsos, az árszabás kezd az lenni, és lassan el kell kezdeni azon gondolkozni, hogy a táblára felírt ó, -ió, -ció végül is a vakációt vagy az inflációt rakja-e ki végül. Ám a telefon töltése és a kedves kiszolgálás borravalóra érdemesít.

img_20220528_120922.jpg img_20220528_111859.jpg img_20220528_115839.jpg
img_20220528_115850.jpg img_20220528_133341.jpg img_20220528_124439.jpg

Az étkezést követően a kedélyünk szinte mélyaltatásból ébred, hogy újult erővel vágjunk neki a Mátra egy gyöngyszemének, a markolatnyi távolságra eső Csörgő Szurdoknak, mielőtt még a frissen érkezett turistacsokor kényszeres vihogása amúgy is elűzne minket. A pulóver újra felkívánkozik, a hangulat fokozódik. Foltokban turistacsoportokba botlunk, a nethez való hozzáférés korlátozódásával youtube helyett egyre inkább a mentett zeneszámok veszik át a szórakoztató szerepet. Az erdő tele légből kapott, torkuk szakadtából gajdoló madarakkal, vagy ahogyan az Amerikában újonnan elharapózódott konteós mozgalom (BAR) vallja, az embereket megfigyelő drónokkal, akik ezt is túlharsogják. Tudjuk kik a felelősek. Az erdei túra látványos elemeket dobál elénk. Hirtelen miénk a természet rögtönzött színpada, és nem félünk használni. Bogyó többször is célba veszi a patakot frissülési szándékkal. Egyszer csak elénk toppan a célállomás, és alaposan megfürdőzünk a látványban, mielőtt még egy alkalmas helyen a fába karcolnám: „Itt járt Bogyó és Szicsó”, tudtul adva az utókornak. Most, ahogy a jól megérdemelt izomlázzal már a lábaimban visszagondolok mindezekre itt a gép előtt, mosolyognom kell. Pont amiként örvendezve az éppen befutó távolsági buszjárat okán tettem, amellyel Pásztóig meg sem állunk. Vonatindulásig az időt a Sport Pubban verjük el, kicsit még rögtönzött szociológia tanulmányokba merülve. Felvonult a pásztói szurkolói klub keménymagja, pont Bogyó pihenési kísérletébe dobolnak és kereplenek bele (Hajrá Pásztó,É-Ó-LÉ!!!). A vonaton újból egy osztálykirándulás forgatagába keveredünk, de aztán végül csak visszaérkezünk alapbázisunkra. Teljes a kipurcanás így a nap végére. Asszem ma este Bogyónak se kell altatót kérnie.

img_20220528_134442.jpg img_20220528_142146.jpg img_20220528_141333.jpg
img_20220528_140813.jpg img_20220528_141338.jpg img_20220528_140822.jpg
img_20220528_141342.jpg img_20220528_141344.jpg img_20220528_140220.jpg

 

panorama-hasznosivar.jpg

Szólj hozzá

falusi turizmus baráti Mátra Mátrakeresztes Túrázás Panoráma Vártúra Hasznosi-Vár