Traveling where the four winds blow
With the sun on my face - in the ice
And the snow

Mindaddig hálás és lelkesítendő dolog egy ilyen akárcsak fél napos kiruccanás is a jól belakott,-fűtött home office hétköznapokból, amíg bármely végtag elfagyásának hagyományos veszélye nem fenyeget, és bár már egyre zordabb időjárási körülmények kérezkedtek be a mindennapjainkba, azért még elég kíméletesen tette csak le a maga névjegyét. A Városliget is ereje teljében, képes és meghajítja a teret, már ami az útvonalunkat illeti. Engedek tehát Bogyó unszolásának, amúgy sem hajt hasat a tartár és keresztülvonulunk a parkon a leendő tömegközlekedés félelmes megpróbáltatásai előtt. Itt célirányos labda hajszoltatással kenyerezem le a bizalom négylábú letéteményesét, de aztán csak elérjük a szökési sebességet a liget gravitációs mezejéből, és utunk az egyes villamos megbízható nyomvonalán vezet tovább az Árpád tér tövénél húzódó távolsági buszállomásig. A távolságit, mint üveggolyót kapjuk el. Kutyafuttában persze, hisz mint az gyorsan kiderül, jegyet csak elővételben lehet váltani. Ez némiképp kizökkent az 5 perccel az indulás előtt még azért stabilnak remélt nyugalmamból, de sikeresen küzdünk meg a bagatell távolsággal a pénztárig és visszafutva. Még jó egy perc grátisz llihegésre is marad időnk, mire végül kigurulunk a szóban forgó Pilisborosjenő végállomás irányába.

Nagyon helyes, hóval borított vidéken járunk, és amikor leszállunk a kisközség buszfordulójánál, Bogyó azonnal el akar vegyülni, legalábbis ennek tulajdonítom, hogy állandóan meg-megáll barokkosan cizellált hóangyalt csinálni. El se olvad rendesen a kutya orrán az utolsó merítésből származó hópihe-halom, mikor is igencsak baráti illatok kezdenek incselkedni velünk. A focipálya melletti Faló büfé végül a gőzölgő Legényfogó levese helyett forralt borral enyhíti előre is megfáradásunkat. Ezzel igyekszem majd lágyabb ívet adni a lassacskán felívelő menetelésünknek. Közben egyre jobban lehet harapni a levegőt, a nagyvárosban edzett tüdő köszöni szépen, maradna. Útközben Bogyesz újabb rajongókra tesz szert, amikor egy kisgyerekes család halad el mellettünk, menetrendszerűen érkezik is a „megsimogathatom, eldobhatom a labdáját?” alapcsomag, aztán cihelődés. A Kevélyek vonulatai után nem sokra előugrik a Teve-szikla, amelynek a közelebbről történő vizsgálatát hógolyó effektus vezeti fel; már-már az agyrázkódás/heveny nyaktörés nem elhanyagolható kockázatával ugrándozok valódi zergeként a kiálló köveken és gyökereken egy tempósabb alászállás jegyében. A vöröses dolomit tornyok, és üregek együttese vadnyugati élménnyel kínál meg bennünket. Innen egy nagyjából tíz perces szakasz jön, és egyszer csak hívogatóan elő is bukkan az egri vármásolat egyik mellvédes tornya.

A vár maradékainak bejárása nem vesz el sok időt. Szinte biztosra vehető, hogy minden idelátogató a túra végeztével módszeresen hozzánézegeti majd az ellőtt fotókat a film vonatkozó jeleneteihez, de meggyűlik majd vele a gond. Még egy terv maradt betárazva, a térkép szerint is a közelben... Némi Blair Witch project utánérzés bontakozik ki miközben azon vagyunk, hogy a második világháborodottak fedezékét megtaláljuk, de végül feladjuk és roham léptékekkel térünk vissza a várromokhoz, ahol is egy másik nyomvonalon térünk vissza Pilisborosjenőre.

Nincs is más teendő így a végén a buszindulást megelőzően, mint még meginni egy sört a Kis-Kevély sörözőben. A Betlehemi installáció hiányzó elemeként büszkén pózol fotóhoz Bogyó, hiszen ahol birka van ott egy terelő kutya is elkél; szerintem ekként spekulálhat.